eur:
388.03
usd:
359.86
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely

Tarlós: "Amit a hatalom tesz, az majdnem a semmivel egyenlő"

Polgári Szociális Bázis néven új, önkéntes szerveződés alakult - jelentette be a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője. A szerveződés célja, hogy előkészítse az új szociális háló felállítását. Tarlós István hangsúlyozta: a szociális érzékenység ma nem a baloldali-liberális kormány, hanem a polgári oldal jellemzője, és mivel a hatalom nem tesz semmit a leszakadókért, a másik oldalnak kell elkezdeni az előkészítést.

Szétszakadt a régi szociális háló, újat, korszerűbbet kell építeni, hiszen a társadalmi különbségek elviselhetetlenek, ehhez pedig történelmi szövetségnek kell létrejönnie a rászorulók és a középosztály között - mondta az InfoRádiónak a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

Tarlós István közölte: ennek érdekében hozta létre a Polgári Szociális Bázis elnevezésű önkéntes hálózatot. A szerveződésnek bárki tagja lehet, aki egyetért a népszavazás három legfontosabb kérdésének - a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj - céljaival.

A Polgári Szociális Bázis civil mozgalom, amelynek van politikai vetülete is, amelynek elsődleges célja, hogy megkezdje az új szociális háló "megszövésének" előkészítését - tette hozzá a politikus.

Ha a kormány nem tesz konkrét és érzékelhető lépéseket egy új szociális háló létrehozására, akkor ezt a másik oldalnak kell felvállalnia - jelentette ki Tarlós István.

"Teljesen egyértelmű a leszakadó tömegek teljesen kilátástalan helyzete, és teljesen egyértelmű, hogy a jelenlegi hatalom nem tud vagy nem akar az érdekükben többet tenni; amit pedig most tesz, az majdnem a semmivel egyenlő" - mondta a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×