Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
321.87
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megkezdődött a Gyömrői és a Kerepesi út felújítása

Várhatóan októberben fejeződik be a Gyömrői út, valamint a Kerepesi út felújítása. Ez utóbbi, nagy forgalmat bonyolító főútvonal rekonstrukcióját azért kellett szeptemberre időzíteni, mert korábban a 2-es metró felújítása miatt szükség volt rá.

A Gyömrői úton a X. és a XVIII. kerületben indult az útfelújítás szeptember 19-én, a szakaszt október végén adják vissza teljes egészében a forgalomnak - mondta az InfoRádiónak a városüzemeltetési főpolgármester-helyettesi iroda szóvivője.

Hidas Judit közölte: az úton egy-egy sávban mindkét irányba lehet közlekedni óránként 30 kilométeres sebességgel, parkolni azonban tilos a felújítás ideje alatt.

A Kerepesi út rekonstrukciója az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között szerdán, az Örs vezér tere és a Veres Péter út között pedig csütörtökön indult - tette hozzá a szóvivő.

Mint mondta: a Kerepesi út belső szakaszán két-két, míg az Örs vezér terétől kifelé egy-egy sávban lehet közlekedni.

Mivel a 2-es metró felújítása nyáron zajlott, a pótlóbuszok a Kerepesi úton közlekedtek, ezért nem lehetett korábban megkezdeni a rekonstrukciót - közölte Hidas Judit.

Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út közötti szakasz felújítása szeptember 30-án fejeződik be, míg az Örs vezér tere és a Veres Péter út közötti rész október végére készül el - fűzte hozzá a városüzemeltetési főpolgármester-helyettesi iroda szóvivője.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×