Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Rogán Antal meglepő ötlettel állt elő

Nem érettek a feltételek a dugódíj bevezetéséhez Budapesten - jelentette ki az V. kerület polgármestere, amikor a Belváros közlekedési fejlesztési tervét ismertette. A koncepció szerint körforgalmat építenének ki az Astorián.

A belvárosi polgármester az InfoRádióban elmondta: elsősorban az a céljuk, hogy a kerületben a kis utcákon megszűnjön, de legalábbis jelentősen mérséklődjön az átmenő forgalom, különös tekintettel az Üllői útról érkezőre.

Az V. kerület ennek érdekében javasolja a Kálvin téri csomópont átalakítását, és arra törekszik, hogy a Kecskeméti utca, Károlyi Mihály utca, Petőfi Sándor utca, Bécsi utca, Október 6. utca útvonalon csillapított forgalmú övezet alakuljon ki, ahova csak az engedéllyel rendelkező autók és a buszok hajthatnának be, és szélesítenék a járdákat.

Átalakítanák az Erzsébet hídról a le- és a felhajtást is, így tehermentesítve az Irányi utca forgalmát. Eszerint a Március 15. térnél nem csak le-, hanem felhajtani is lehetne a hídra.

Rogán Antal kiemelte: azt is javasolják a fővárosnak, hogy az Astoriánál az új felszínrendezés keretében alakítsanak ki egy lámpás körforgalmi csomópontot, hogy a kiskörútról minden irányba lehessen fordulni, és ne kelljen bemenni a belvárosi kis utcákba.

Az új belvárosi közlekedési koncepció nem számol a Demszky Gábor által javasolt dugódíjjal, a kerület polgármestere szerint Budapesten nem érettek a feltételek ennek bevezetéséhez.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×