Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Budapesten a dél-koreai kormányfő

Budapestre érkezett Dél-Korea kormányfője. Han Duk Szu-t Sólyom László köztársasági elnök fogadta a Sándor-palotában.

A megbeszélés után a dél-koreai miniszterelnök a Hősök terén megkoszorúzza az Ismeretlen Hősök Emlékművét, majd Gyurcsány Ferenc kormányfővel tárgyal az Országházban.

Az egyeztetés egyik fő témája a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztése. Dél-koreai kormányfő legutóbb három éve járt Magyarországon, Gyurcsány Ferenc pedig 2005 tavaszán tárgyalt Szöulban.

A közép-európai térségből Magyarország Dél-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere. Koreai cégek eddig mintegy 1,4 milliárd euró értékben fektettek be és körülbelül nyolcezer munkahelyet hoztak létre Magyarországon.

A nagyvállalatok között jelen van az elektronikai Samsung és a gumigyártó Hankook is.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×