Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
321.82
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Takács megnyugtatta a szocialistákat: a rendőrök megvédik őket

A Fidesz és az MDF is megemlékezett a miniszterelnök egy évvel ezelőtt nyilvánosságra került balatonőszödi beszédéről az Országgyűlésben, napirend előtt.

Herényi Károly (MDF) szavai szerint az egész ország a beszéd szerencsétlen mondatainak foglya.

"Egy éve rabjai vagyunk ezeknek a mondatoknak, rabjai és foglyai a hazugságnak. És mi történt azóta? Semmi" - fogalmazott az ellenzéki frakcióvezető.

Hozzátette: a keletkezett legnagyobb kár az, hogy az amúgy is ingatag közbizalom végképp megrogyott.

Varga Mihály (Fidesz) arról beszélt, hogy a hazugság ára ma már a mindennapokat is eléri.

Felsorolta, hogy többek között az élelmiszerek ára 11, a távfűtés ára 40 százalékkal nőtt az elmúlt évben.

"Az árát ma már tudjuk ennek a beszédnek: munkanélküliség, vizitdíj, tandíj, lakossági hitelek növekedése, csődhelyzet szélén lévő önkormányzatok. Az okával is egyre inkább tisztában vagyunk. Az elmúlt évek rossz kormányzása, összekötve a miniszterelnök hatalomhoz ragaszkodásával" - fogalmazott a fideszes képviselő.

A kormány nevében Veres János pénzügyminiszter válaszolt mindkét felszólalásra.

Herényi Károlynak azt mondta: a múlt év nyarán elfogadott parlamenti döntések, a kormány tavaly óta követett gazdaságpolitikája, a konvergencia-program a bizalom követelményét nemzetközi kontextusban mindenképpen javította.

Varga Mihálynak a következőket válaszolta: "Igen, az őszödi egy túszul ejtett beszéd. Valószínűleg Orbán Viktor ejtette túszul ezt a beszédet akkor, amikor e beszéd kapcsán az egész magyar politikai jobboldalt is igyekezett túszul ejteni. És ha nem is veszik észre, de azért azt gondolom nyilvánvaló, hogy ez a magyar politikai jobboldal az európai jobboldaltól lényegesen eltávolodott ebben az egy évben".

A parlament ülése az MSZP-frakció kérésére háromnegyed órás halasztással kezdődött.

Az MSZP azért kérte a szünetet, mert az igazságügyi és rendészeti miniszter tájékoztatót tartott a szocialista frakció számára a Kossuth tér biztonsági helyzetéről.

A frakció a múlt hétfői parlamenti ülés után a szocialista képviselőket ért atrocitások miatt kérte a tájékoztatást.

Biztosított az Országházat elhagyó képviselők biztonsága - mondta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×