Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.66
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Képriport a Ferihegyen landolt Herculesről

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy C-130-as katonai szállítógép.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az InfoRádióban elmondta: a repülő rendben földet ért, a fedélzeten csak a 12 fős személyzet tartózkodott.

Szollár Domkos közölte: eddig információi szerint a katonai gép jégtelenítő rendszere romlott el, és a pilóta azért döntött a budapesti leszállás mellett, mert itt megfelelő szerelőbázis áll rendelkezésre.

A szóvivő azt nem tudta megmondani, hogy a Hercules néven ismert C-130-as melyik légierő kötelékébe tartozik.

A közepes szállítógép, első változata 1956-ban állt szolgálatba. Az A változatot számos újabb változat követte, megnövelt üzemanyag-kapacitással, erősebb hajtóművel, fejlettebb elektronikával - olvasható a harcirepulo.hu-n.

Rendkívül sokoldalú gép, ezért igen sok változata is van a helikoptereket utántöltő változattól a meteorológiai gépen az elektronikus felderítőig, sőt van egy különleges csatarepülőgép változata is, az AC-130-as.

A C-130 Hercules elsődleges feladata a légi szállítás. Katonákat, sebesülteket, szállító járműveket, felszerelést, lőszert szállíthat, amelyeket a nagyméretű hátsó rámpán keresztül pakolhatnak be, de ugyanitt ejtőernyővel ki is húzathatják őket kis magasságon, vagy desszantként ledobhatják nagy magasságról.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×