Infostart.hu
eur:
362.55
usd:
322.38
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Fidesz: a tanárokat elküldték, a pénzt elvonták

A Fidesz oktatási műhelyének vezetője szerint a gyermeklétszám csökkenése nem indokolja azt a mértékű elvonást, amelyet a kormány idén végrehajtott az oktatásban.

Sió László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az elküldött tanárok megtakarított bérét fejlesztésre kellett volna fordítani és nem kivonni a rendszerből.

Mint a Fidesz oktatási műhelyének vezetője elmondta, bizonyos feladatokra ezután is legalább annyit kell költeni, mint eddig. Ezek között említette a szabadidős tevékenységeket, a nyelvoktatást, a differenciált fejlesztést, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását.

Sió László hangsúlyozta: az elküldött tanárok béréből keletkezett megtakarításokat nem lett volna szabad kivonni a rendszerből. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlett országokban is próbálnak egyre többet költeni a fiatalok oktatására, nevelésére.

Az ellenzéki szakpolitikus szerint a magyarországi tanárlétszámot nem érdemes összehasonlítani más országokéval, mert itthon a pedagógusok számos olyan feladatot ellátnak, amiket máshol külön asszisztensek végeznek el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×