Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Már Vas megyét is elérte az agyhártyagyulladás

A Vas és Zala megyei egészségügyi hatóságoknak már összesen 20 fertőzöttről van tudomásuk, akik nyers kecsketej fogyasztása után kaptak vírusos agyhártyagyulladást. A zalaegerszegi kórház fertőző osztályának vezetője azt mondta: ők 17 betegről tudnak. A betegséget feltehetőleg az egyik Zalaegerszeg melletti kecsketenyésztőtől származó tej okozta. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a friss, nyers tejet fogyasztás előtt fel kell forralni.

Zala után már Vas megyében is felütötte a fejét a vírusos agyhártyagyulladás. Zalaegerszegen néhány napja sorban jelentkeznek a betegek a megyei kórház fertőző osztályán, ők mind ugyanattól a kecsketenyésztőtől vásároltak kecsketejet, és azt feltehetőleg nem forralták fel fogyasztás előtt.

A kecskéket ugyanis valószínűleg megcsípte egy kullancs, ami hordozta a vírust. A betegek között van az állat tenyésztője is.

A Vas és Zala megyei egészségügyi hatóságoknak már összesen 20 fertőzöttről van tudomásuk, akik nyers kecsketej fogyasztása után kaptak vírusos agyhártyagyulladást. A zalaegerszegi kórház fertőző osztályának vezetője azt mondta: ők 17 betegről tudnak.

"Jelenleg akut fázisban rosszul vannak mind egytől-egyig, de várhatóan egy hét múlva, 10 nap múlva jobban lesznek" - jelentette ki Ribiczey Pál.

A közép-magyarországi megbízott helyettes regionális tisztifőorvos szerint a tejet csak pasztörizálva, vagy felforralva szabad fogyasztani. Szabó Enikő az InfoRádiónak elmondta: az agyhártyagyulladásnak ez a formája nem tejed emberről emberre.

Szabó Enikő azt is elmondta: vannak olyan agyvelőgyulladás-fajták, amelyeket vírus okoz, például az influenzavírus is okozhat ilyet, amely már cseppfertőzéssel is terjedhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×