Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.91
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormány a szélsőségek ellen

Minden alkotmányos eszközt megragad a kormány annak érdekében, hogy visszaszorítsa, illetve elejét vegye a szélsőséges ideológiák és mozgalmak térnyerésének Magyarországon - jelentette ki a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc a kormányszóvivői tájékoztatón, ahol a kabinet összes tagja megjelent, azt kérte az államfőtől, a történelmi egyházaktól és a Fidesztől, tegyék egyértelművé, hogy osztják azok aggodalmát, akik a szélsőjobb térnyerését érzékelik Magyarországon.
A miniszterelnök hozzátette: azt is egyértelművé kell tenniük, hogy a Magyar Gárda egyenruhája, retorikája és szóhasználata a neonáci mozgalmakra utal.

Kóka ajánlatot tett a Fidesznek

Az SZDSZ elnöke, gazdasági és közlekedési miniszter arról beszélt: ha a Fidesz legfelső szinten nem szánja rá magát a szélsőjobboldal eszméinek és képviselőinek megtagadására, akkor bátorítja ezeket a szervezeteket.

Kóka János emlékeztetett arra: nyílt levelet írt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, amelyben azt írta: ha a Fidesz nyilvánosan felmondja az együttműködést a Jobbikkal az önkormányzatokban, akkor arra kéri az ottani SZDSZ-es frakciókat, segítsék a kisebbségben maradt vagy kevés többséggel rendelkező fideszes vezetésnek az önkormányzatok működőképességének megőrzését.

Gyurcsány: ocsmányság az államtitkárról megjelent kép

Közben Gyurcsány Ferenc ocsmányságnak nevezte azt a fotómontázst, melyen egy honlapon Szetey Gábort, a kormány személyügyi államtitkárát az auschwitzi haláltábor bejárata előtt rózsaszín háromszöggel a mellén ábrázolják.

Szetey Gábor az ügy kapcsán kijelentette: nem tudják megfélemlíteni és hálás a kormánynak, hogy az kiáll az egyetemes, európai értékek mellett. Az államtitkár a közelmúltban nyilvánosan közölte, hogy homoszexuális.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×