A közlekedési vállalat azután közölte ezt, hogy a cégnél működő szakszervezetek kifogást nyújtottak be az ügyben, mert álláspontjuk szerint az ilyen munkaerő-toborzás jogsértő.
Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke azt mondta: a BKV-nak szerintük az eddig jelentkezett 158 ember felvételét és oktatását is fel kell függesztenie.
A BKV és a cégnél működő érdekképviseletek közötti egyeztetés eddig nem hozott eredményt, a résztvevők szerint csak kismértékben közeledtek az álláspontok.
Az elégséges szolgáltatásnál a BKV a korábbi 80-90 százalék helyett már csak a járatok 70-80 százalékának indítását tartja szükségesnek.
A szakszervezet továbbra sem tartja elfogadhatónak a cég javaslatát.
Már nyaldossa a Duna a Római-partot, nézze meg legfrissebb fotóinkat!