Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323
bux:
148895.99
2026. november 4. szerda Károly

A fiatalok harmada nem tudja, ki a magyar miniszterelnök

Egy felmérés szerint a 12-15 évesek 64 százaléka tudta megnevezni a miniszterelnököt, a köztársasági elnök nevét a 8-12 évesek közül csak minden negyedik, a 12-15 évesek közül pedig minden második diák ismerte.

A Népszabadság azt írja, hogy a 12-15 évesek 64 százaléka tudta megnevezni a miniszterelnököt, a köztársasági elnök nevét a 8-12 évesek közül csak minden negyedik, a 12-15 évesek közül pedig minden második diák ismerte. A koalíció összetételével nagyjából a gyerekek fele van tisztában. A megkérdezettek közül voltak, akik úgy hitték, hogy a fiatalok, illetve a vallásos emberek jelentik az ellenzéket. Orbán Viktor a legismertebb név a politikusok között, de akadt, aki egyszerűen csak kordonbontóként ismerte. Gyurcsány Ferenc is ismert, a gyerekek egy része ugyanakkor őt vagy gazdag üzletemberként vagy volt KISZ-vezetőként nevezte meg. Ezek derültek ki abból a felmérésből, amelynek keretében kétezer, 8-15 éves somogyi diákot faggatott Tóth Istvánné, a Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskola adjunktusa. A három év adataiból most készült összegzés azért is érdekes, mert felmerült, hogy Magyarországon is 16 éves kor legyen a szavazati jog alsó határa.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy levélben fordult az Egészségügyi Minisztériumhoz a Magyar Kórházszövetség, mert kiderült: az emelt összegű vizit- és kórházi napidíjból, is csak háromszáz forintot tarthatnak meg a szolgáltatók, a fennmaradó összeget elvonja az egészségbiztosító. Az egészségügyi tárca nem tervez változtatást.

A Világgazdaság írja, hogy kedvező félévet tudhat maga mögött a vám- és pénzügyőrség, a bevételei jóval magasabbak, mint tavaly ilyenkor. Továbbra is a jövedéki adók beszedése a sikerágazat. Itt több mint 40 milliárddal többet könyveltek el.

A Napi Gazdaság számol be arról, hogy Józsefvárosban példátlanul emelkednek a bérlakások bérleti díjai szeptembertől. Akad olyan ingatlan, amelynek a bérleti díja a háromszorosára nő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×