Nincs jelentős teljesítménybeli különbség az állami és költségtérítéses helyekre felvételt nyert hallgatók között - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettese.
Kövesi János hozzátette: a felvételi pontszámokból egyébként sem lehet messzemenő következtetéseket levonni a hallgatók képességeire és későbbi tanulmányaira vonatkozóan.
A nagyobb, illetve népszerűbb egyetemeken az a tendencia, hogy bizonyos szakokra egyre több államilag finanszírozott hallgatót vesznek fel, míg a költségtérítéses férőhelyek száma csökken.
Ennek következtében - többek között - a BME is a minisztérium által engedélyezett kapacitásán belül az intézmény tetszőlegesen tölthette fel államilag finanszírozott hallgatókkal a létszámot - közölte a rektorhelyettes.
Ezekre a helyekre 550-nel több diákot vett fel az egyetem, mint tavaly, a költségtérítéses helyekre azonban 370-nel kevesebbet, így a Műegyetemre járó hallgatók összlétszáma 8 százalékkal nőtt 2006-hoz képest, annak ellenére, hogy képzési kapacitásaik akár 49 százalékos emelést is lehetővé tettek volna - mondta Kövesi János.
A BME tanára hozzáfűzte: minőségi verseny kezd kialakulni az oktatási piacon, amiben ő nem lát kivetnivalót.
Hanganyag: Seres Gerda