Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
323.2
bux:
148049.73
2026. november 4. szerda Károly

Játékgépek révén fejlesztenék az iskolákat Pestszentlőrincen

Pénznyerő automaták telepítésére jogosult vállalkozást hozott létre Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzat vagyonkezelő cége - mondta el Sándor László, a kerület alpolgármestere. Hozzátette: az így befolyt, évente akár 40 millió forintos osztalékot elsősorban óvodák, iskolák fejlesztésére kívánják fordítani.

A XVIII. kerület önkormányzatának képviselőtestülete módosította a kerületi városépítészeti szabályzatot, amely eddig korlátozta a pénznyerő automaták elhelyezésének lehetőségét - közölte Sándor László.

A kerület alpolgármestere kiemelte, hogy a döntéssel feloldották azt a korlátozást, amely a nagy bevásárlóközpontokban tette lehetővé a pénznyerő automaták telepítését.

Jelenlegi négy helyen működik játékgép, míg a módosítással 25 helyszínben maximalizálták a pénznyerő automaták telepítését - mondta Sándor László.

Az önkormányzat tulajdonában lévő vagyonkezelő cég más befektetőkkel közösen hozott létre egy társaságot játéktermek üzemeltetésére - hangsúlyozta az alpolgármester.

Sándor László elmondta, hogy a befolyó, évente akár 40 millió forintot elsősorban óvodák, iskolák fejlesztésére kívánják fordítani.

Hanganyag: Koncz Anita

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×