Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Orbán: A magyar politika kisszerű és dogmatikus

Történelmi szövetséget kell kötni Magyarországon a középosztály és a szegények között, ezt a Fidesz hivatott megteremteni - jelentette ki Tusnádfürdőn a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor a XVIII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján elmondott beszédében hangsúlyozta: ma Európában újfajta korszellem van kialakulóban, a mai magyarországi politika azonban provinciális, kisszerű és dogmatikus.

A mai új jobboldal Magyarországon nemzeti, demokrata, versenypárti és szociális; a magyar baloldal azonban továbbra is internacionalista, autoriter gondolkodású, monopolista és antiszociális - fogalmazott a volt miniszterelnök.

A Fidesz elnöke azt mondta: az 1968-as diáklázadások által meghatározott szemlélettel szemben illúzió a közösségi kötelékektől való megszabadulás.

Orbán Viktor az újfajta európai gondolkodásmód sajátosságaként a család és a közösség által megtestesített értékeket jelölte meg.

Európa tehát eljutott oda, hogy felismerje: a totális szabadság eléréséhez nem kell lebontani minden falat - fűzte hozzá.

Új jobboldal

A volt kormányfő szerint ma már túlhaladta az idő a pártpaletta jobb- és baloldalra történő hagyományos felosztása; a Fidesz ennek szellemében kezdte meg az átalakulást több évvel ezelőtt.

Orbán Viktor kifejtette: a magyarországi új jobboldal pártjának törekednie kell a népakarat érvényesítésére minden hazugsággal és csalással teli választás ellenére. Emellett versenypártinak kell lennie, de meg kell akadályoznia, hogy a haszonszerzés logikáját az élet minden területére kiterjesszék.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az új jobboldalnak kell felkarolnia a szegényeket, mert a baloldal lemondott róluk; történelmi megállapodásra van szükség a középosztály és a szegények 2-3 milliós világa között, és a Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza.

Ha ez nem történik meg, akkor a kiváltságait védelmező oligarchiák fognak a kiszolgáltatott helyzetben lévő szegényekkel szövetségre lépni a középosztállyal szemben - húzta alá Orbán Viktor.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×