Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Megváltoztatná a kirendelt védők rendszerét a Helsinki Bizottság

A kirendelt védői rendszer átalakítását szorgalmazza a Magyar Helsinki Bizottság, mert a szervezet szerint az nem eléggé hatékony.

A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke elmondta: holland szakértőkkel közösen 2004-ben indították a programot.

Ennek keretében az emberi jogi szervezet ügyvédeket biztosított azoknak a hátrányos helyzetű, anyagilag rászorult gyanúsítottaknak, akik nem akartak maguknak kirendelt védőt.

Kádár András Kristóf hozzátette: a nemrég zárult program megerősítette a korábbi tapasztalatokat, amelyek szerint a kirendelt védők egy része hanyagul végzi munkáját és hatékonyságuk kisebb, mint a meghatalmazott védőké.

A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke közölte: emiatt azt javasolják, hogy a kirendelt védői rendszert integrálják a Jogi Segítségnyújtó Szolgálatba.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×