Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Márta: azért kellene törvény, hogy ne szűnjenek meg intézmények

Az Új Színház igazgatója szerint a színházi világ fele-fele arányban megosztott abban a kérdésben, hogy szükség van-e színházi törvényre. Márta István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a szakmának azért kellene egy jogszabály, hogy ne szűnjenek meg intézmények.

A színházi világ egyik fele szerint szükség lenne színházi törvényre, ugyanakkor a másik fele ezt elveti - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Márta István.

A Művészetek Völgye és az Új Színház igazgatója hangsúlyozta: azért lenne szükség a színházi törvényre, hogy ne szüntethessenek meg színházakat.

Márta István kiemelte, hogy szeptemberre elkészül az új támogatási rendszer tervezete, amely rendet teremtene a magyarországi kulturális fesztiválok között.

A Művészetek Völgye és az Új Színház igazgatója szerint jobb a helyzet, mint néhány éve, idén ugyanis az országos szakmai szervezeteknek sikerült együtt tárgyalniuk a kulturális, valamint a turizmust felügyelő önkormányzati tárcával.

Hanganyag: Szûcs Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×