Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Gasztronómiai kalandtúra Mongóliában

Nomád körülmények között tanulmányozta a mongol gasztronómiát a Lucullus Baráti Társaság hét tagja. A Lucullus Góbi-expedició végét a csapat magyar paprikás csirkével ünnepelte.

A mongol gasztronómiai kultúrát tanulmányozva próbálta megismerni a Lucullus Baráti Társaság hét tagja azt a közeget, amelyben őseink is élhettek egykoron. Útjuk során fehér ember által még nem ismert területeken is áthaladtak - mondta az InfoRádiónak a társaság alelnöke.

Mongóliában sok helyen ma is nomádok élnek, akik jurtákban laknak, lóháton közlekednek, és főként húsalapú ételeket fogyasztanak. Ezek készülhetnek szarvasmarha-, birka-, kecske-, de akár mormotahúsból is - tette hozzá Túróczi Gábor.

A Lucullus Baráti Társaság alelnöke szerint az egyik legérdekesebb, legfinomabb mongol étel a kecskehúsból készült horhog, amelynek íze kicsit emlékeztet a rablóhúséra. A nemzeti eledel a bóc, darált birkahús párolt tésztában, amelyet szintén megkóstolhattak a Lucullus Góbi-expedíció tagjai.

Túróczi Gábor elmondta: komolyabb ételmérgezés a sivatagban nem fordult elő, az egyik ulánbátori kínai étterem kínálata azonban kifogott a magyar gyomrokon.

A csapat a túra végén, Altaj városába belovagolva megfőzte a Lucullus Baráti Társaság védjegyévé vált paprikás csirkét (tavaly, az Északi-sark meghódítását is ennek elkészítésével ünnepelték) amihez négy napig tartott beszerezni a bele került 15 darab csirkecombot - mondta a társaság alelnöke.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×