Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Népszavazás: saját magával szúrt ki a Fidesz?

Az Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára szerint az Országos Választási Bizottságnak mind a Fidesz, mind a Kálmán László nyelvész által benyújtott népszavazási kezdeményezéseket hitelesítenie kellene. Tóth Zoltán szerint ennek semmilyen jogi akadálya nincs.

Az Országos Választási Bizottságnak hitelesítenie kellene mindkét ellentétes tartalmú, de alkotmányosnak tekinthető kérdéscsomagot - mondta az InfoRádiónak az Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára.

Tóth Zoltán úgy látja: nincs akadálya a kérdések hitelesítésének, mert arról már döntött az Alkotmánybíróság, hogy ezekben a témákban lehet népszavazást tartani.

Mivel az összes kérdés az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik, tehát a kezdeményezések alkotmányosak, törvényesek, az OVB-nek pedig minden ilyen kezdeményezést el kell fogadnia - tette hozzá.

Elvi kérdés

A szakértő szerint meg kell vizsgálni azt a kérdést is, hogy a Fidesz július 9-én pontban 16 órakor nyújtotta be újra kérdéscsomagját, holott a korábbi kérdések védettségének határideje éppen ekkor járt le.

"Az az elvi kérdés, hogy a 16:00 beleszámít-e még a védett időszakba, vagy már azon túl van" - mondta Tóth Zoltán.

Az Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára úgy véli, hogy ebben az időpontban a kérdések még védelem alatt állnak.

Az Országos Választási Bizottság visszautasíthatja a Fidesz kérdéseit, ha az újak benyújtásának idején a régebbiek még védettség alatt álltak - közölte a szakértő.Szerdán tárgyal az OVB

Összesen 11 kérdést tárgyal az Országos Választási Bizottság jövő hét szerdán. Ebből hármat a Fidesz, hármat pedig Kálmán László nyelvész nyújtott be szinte egy időben. E kérdések mellett másik öt, magánszemélyek által benyújtott kérdést bírál el az Országos Választási Bizottság ezen az ülésen.

A kórházprivatizációról, a gyógyszerforgalmazásról és a termőföldről szóló, kétféle megfogalmazású népszavazási kezdeményezés mellett a bizottság a trianoni békeszerződés évfordulójának nemzeti gyásznappá nyilvánításáról, az Európai Unió alapszerződésének magyarországi törvénybe iktatásáról, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulásról, és a több egészségbiztosítós modell bevezetésének megakadályozásáról szóló kérdéseket tárgyalja majd.

A héten Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere által kórházügyben benyújtott népszavazási kezdeményezést a bizottság nem a jövő héten tárgyalja.

Õszig nem lesz döntés

Ha bármelyik kérdést hitelesíti az Országos Választási Bizottság, azután 15 napig lehet a kezdeményezést megtámadni, majd az ügy az Alkotmánybíróság elé kerül.

A testület azonban a nyári szünet miatt legközelebb augusztus végén ülhet össze, és ekkor hagyhatja jóvá a kezdeményezéseket.

A Fidesz már hitelesített népszavazási kérdései is az Alkotmánybíróság jóváhagyására várnak.

Az AB eljárása után kezdheti meg a Fidesz vagy bármelyik magánszemély a referendumhoz szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtését, amire a kezdeményezőknek négy hónapjuk lesz.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×