Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.36
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Elektronikus ügyintézés születéstől a halálig

Õsszel tárgyalja a kormány a közigazgatás fejlesztésének stratégiai kérdéseit - mondta a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter.

Draskovics Tibor a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: egyebek mellett átfogó ügyfélszolgálati chartákat alkotnak meg, és közigazgatási ügyfélszolgálati központok létrehozását is tervezik.

A miniszter hozzátette: a közigazgatás modernizációját európai uniós forrásokból finanszírozzák.

Draskovics Tibor kitért arra is, hogy különösen fontos feladat a közigazgatás átalakításakor az elektronizálás. Mint mondta: erről bővebben a nyár folyamán számolnak be, de annyit elárult, hogy az elektronikus ügyintézést az olyan fontos területeken alkalmazzák először, mint a gépjárműveket érintő ügyintézés, illetve a születéssel és az elhalálozással kapcsolatos adminisztráció.

Draskovics Tibor emlékeztetett arra, hogy a közigazgatásban történt létszámleépítéssel évente több mint 40 milliárd forintot lehet megtakarítani.

Répássy Róbert, a Fidesz Jogi és Közigazgatási Kabinetjének vezetője emlékeztetett: a Világbank napokban közzétett felmérése megállapítja, hogy a közszolgáltatások és a közigazgatás minősége 2002 óta folyamatosan romlik, ugyanakkor a közigazgatásra és az abban dolgozókra egyre erőteljesebb politikai nyomás nehezedik.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×