Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Megtiltották a VI. kerületben a boltok éjjeli nyitva tartását

A főváros VI. kerületében vasárnaptól nem tarthatnak nyitva éjjel-nappali üzletek este 11 óra és reggel 6 óra között. A terézvárosi önkormányzat a lakók panaszai alapján hozta meg az erről szóló rendeletet, a bolttulajdonosok ugyanakkor tiltakoznak a korlátozás ellen.

Verók István VI. kerületi polgármester a még június 21-én elfogadott döntésről azt mondta: a rendelet a kerület 14 üzletét érinti.

Emlékeztetett arra, hogy a non-stop üzletek előtt éjjel hangoskodó fiatalok miatt az utóbbi időben többször ki kellett hívni a rendőrséget, és a később megerősített éjszakai járőrszolgálat sem oldotta meg a helyzetet.

Papp András, az egyik érintett bolt vezetője felháborítónak nevezte a döntést, a többi között sérelmezte, hogy a rendeletről szóló értesítést csak csütörtök délelőtt kézbesítették.

Papp András közölte: álláspontjuk szerint a rendelet ellehetetleníti a kisvállalkozásokat.

Hangsúlyozta: azt javasolják, hogy csak az alkoholtartalmú italok forgalmazását korlátozzák éjjel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×