Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.36
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Még betegen is bemegyünk dolgozni

Az emberek inkább betegen is bemennek a munkahelyükre. Erre lehet következtetni abból, hogy meredeken csökkent az első félévben a betegállományban töltött napok száma.

A Népszabadság írja, hogy az első félévben meredeken csökkent a betegállományban töltött napok száma. A kirívó visszaesés állítólag az enyhe télnek is köszönhető, ám a több éve tartó csökkenésnek más oka van: kevesebben maradnak otthon egészségesen, miközben többen dolgoznak betegen. A változás egyik oka a folyamatosan szigorodó ellenőrzés. Az OEP korábban kimutatást készített azokról, akik túl nagy összegű juttatást vettek fel, és átfogó ellenőrzést végzett a visszaélések kiszűrésére. Mint kiderült, a 35 legnagyobb táppénzcsaló átlagosan fejenként és naponta 138 ezer forintot vett fel jogtalanul az OEP-től.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy júliustól elvileg - az európai uniós direktívának megfelelően - Magyarországon is minden fogyasztó választhat, melyik szolgáltatótól szeretné vételezni a földgázt. A gyakorlat azonban mást mutat. A várva várt nyílt piaci verseny egyelőre nem alakult ki. A lap munkatársa a Fővárosi Gázművek Zrt.-nél kísérelte meg az átállást. Ott azonban az ügyfélszolgálaton azt mondták: nem létezik még a gázszolgáltató-váltás procedúráját rögzítő szabályzat.

Az Index szerint "valami bűzlik Pécsett". Ugyanis a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projektről nyilatkozók mondataiban az utóbbi időben kezd feltűnni valami bizonytalanság: talán nem készül el minden beruházás időben. Mivel Pécs kudarca nem csupán a szocialista városvezetés szégyene lenne, hanem az egész országé, a portál munkatársa megpróbálta kibogozni a szálakat, hol tart a 36 milliárd forintba kerülő, 70 százalékban uniós pályázati pénzből megvalósuló öt nagyberuházás. Az Index megállapítása szerint az ügy "mesének indult, de szomorújáték lehet".

A Világgazdaság közli, hogy a kormányzati hatékonyság romlását jelzi az elmúlt években Magyarországon a Világbank felmérése, amely 1996-2006 között próbálta évre lebontva számszerűsíteni a kormányzati munka minőségét és eredményét, hat területen. A hatékonyság itt a közszolgáltatások és a közigazgatás minőségére, a különféle szakpolitikák kidolgozásának és végrehajtásának a minőségére, valamint az azokhoz fűződő kormányzati elkötelezettség hitelességére utal. Hazánk esetében a leglátványosabban a politikai stabilitás romlott.

A Napi Gazdaságban olvasható, hogy miközben rég nem látott egyetértés alakult ki az egynapos sebészeti eljárások kiemelt finanszírozása tekintetében, egyre többen fogalmazzák meg kételyeiket. Többen úgy vélik, eddig a kórházak gyógyultan is bent tartották a betegeket, mostantól viszont azokat is az egynapos beavatkozásra ösztönzik, akiknél ez kockázatos lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×