A VI. kerületi, két és fél ezer négyzetméteres ingatlan még az ötvenes évek elején épült, szakértők szerint ideális irodaépületnek. Az árra vonatkozó konkrét számot üzleti érdekre hivatkozva nem közölték, de annyit megtudott a lap, hogy a korábbi érdeklődőknél többet kínált az MSZP az érdekvédelmi szervezeteknek.
Ingatlanszakértők egyébként úgy nyilatkoztak, hogy a környéken az irodaépületek négyzetméterenként 260 ezer forintot érnek, és a konkrét szakszervezeti székház vélhetően nettó 515 millió forintért cserél gazdát. A jelenlegi Köztársaság téri székházat 900 millió forintért adhatja el a párt.
Magyar Nemzet
Bár 2009 helyett várhatóan 2013-ra tolódik ki a postai szolgáltatások teljes liberalizációja, a Magyar Posta Zrt. tervei között mintegy ezer kisposta vállalkozásba adása szerepel.
A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége szerint mindez tízezer postai dolgozó kiszervezését, szerzett jogaik elvesztését, a szolgáltatások színvonalának csökkenését jelenti. Az átszervezéstől a posta évente több milliárd forint megtakarítást remél.
A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Gyurcsány Ferenc 2005-ben a szakszervezet kongresszusán azt ígérte, hogy nem privatizálja a postát.
Index
Duo jellegű, vagyis elektromos autóbuszként is üzemeltethető trolibuszt tesztel mostantól egy hónapon keresztül a BKV Budapest utcáin. A korábban Lausanne-ban közlekedő, ötéves trolibusz tesztüzeme a tervek szerint szerdán kezdődik, egyelőre utasok nélkül.
A jármű autóbuszként és trolibuszként is közlekedik, két szinkron generátora révén maximális utasterhelés mellett is képes folyamatos felső vezeték nélküli üzemre.
A trolibusz teljes hosszában alacsonypadlós, áramszedői a vezetőfülkéből távvezérléssel működtethetők.
Napi Gazdaság
A lap piaci elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy a gyártóknak már régen bírósághoz kellett volna fordulniuk a környezetvédelmi termékdíj-szabályozás italcsomagolásokra vonatkozó előírásai miatt. Erre szerintük a korábbi brüsszeli figyelmeztetések és a hatástanulmányok elmaradása is lehetőséget adott volna.
Az Európai Bizottság múlt heti sürgetése nyomán a lap szerint nem kizárt, hogy a gyártók - pertársaságot alapítva - próbapert indítanak.
A testület szerint ugyanis a tavalyi szabályozás diszkriminatív és versenyszabályokba ütközik. Azt senki nem tudja, hogy a büntető díjtételekből mennyi folyt be eddig a büdzsébe. A gyártók mindenesetre úgy látják, hogy a törvény megbukott, az eldobható palackok aránya ugyanis nem csökkent a polcokon.
Világgazdaság
A német állam a jövedelmek több mint felét fölözi le, ez nemzetközi összehasonlításban rendkívül magas értéknek számít - derül ki a német adófizetők szövetségének számításából. A polgárok bruttó jövedelmük 53 százalékát fizetik be adók és járulékok formájában.
Ez azt jelenti, hogy az idei év elejétől július 13-ig csak az államnak dolgoznak a németek. A németek mögött dobogós helyen van Magyarország is 51 százalékos állami elvonási aránnyal.
Portfolio.hu
Tegnap délutánra kiszélesedett a nap eleji dollárgyengülés, történelmi mélypontra süllyedt a zöld hasú a közös európai pénznemmel szemben. A jegyzések negyed négy körül ütötték át az áprilisban elért 1,368-as eddigi rekordot, most már 1,369 felett járnak.
Eközben a főbb külkereskedelmi partnerek devizáinak súlyozott átlagával szemben két és fél éves mélypontra került az amerikai fizetőeszköz.