Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Óriási összeget követel az V. kerület két minisztériumtól

Több mint 23 milliárd forintot követel két minisztériumtól az V. kerületi önkormányzat. Rogán Antal, a Belváros-Lipótváros polgármestere szerint a két intézmény olyan közterületeket használ saját célra, amelyekre nem lenne joga.

Tavaly novemberben minden közintézmény felszólítást kapott arról, hogy féléves türelmi idővel rendezze a tartozásait, és kössön jogszerű megegyezéseket a közterület-használatra és a parkolásra vonatkozóan - mondta az InfoRádiónak az V. kerület fideszes polgármestere.

Rogán Antal hozzátette: a felszólításnak eleget tett egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Televízió és az APEH is, két intézmény, a Honvédelmi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium azonban nem reagált a megkeresésre.

Közterület-használati díjat követelnek

A polgármester közölte: a két intézmény jogtalanul használja a közterületeket. A honvédelmi tárca a Stollár Béla utca egy részét zárja le, az egészségügyi minisztérium pedig parkolásra használ egy olyan utcaszakaszt, amely a kerületé, és nem is lehetne ilyen célra igénybe venni.

Mivel a közterület-használattal kapcsolatos megállapodás nem jött létre a kerület és a két minisztérium között, a polgármester közterület-használati díj megfizetésére kötelezte az intézményeket.

Perre mennének

Rogán Antal elmondta: hosszú ideje jogosulatlanul használják a minisztériumok a területeket, elbirtoklási eljárást azonban nem kezdeményeztek az intézmények a földhivatalnál.

Az V. kerület 23 milliárd 847 millió forint - közölte a fideszes polgármester, aki hozzátette: ha szükséges, pert kezdeményeznek.

Rogán Antal hozzátette: ez büntetőtarifa a fizetés öt éves elmulasztásáért. Az összeg tizedét se kellett volna befizetniük a minisztériumoknak, ha megállapodást kötnek az önkormányzattal, illetve fizetik a közterületi tarifát.Ötvenéves vita

A Honvédelmi Minisztérium szóvivője a távirati irodának elmondta: csak olyan parkolókat használnak az V. kerületben, amelyek saját vagyonkezelésében vannak. A szaktárca épülete előtt, illetve mellett - a Balaton utcában és a Falk Miksa utcában - lévő parkolók a minisztérium ingatlanához tartoznak, az épület helyrajzi számán szerepelnek.

Bocskai István közölte: a Stollár Béla utca egy ötven éve folyó vita tárgyát képezi, amely a minisztérium és a Nemzetbiztonsági Hivatal közötti kapukkal lezárt területén van. Itt azonban nem üzemeltet parkolókat a tárca.

A minisztérium jogkövető eljárást kíván tanúsítani, ez ügyben már kezdeményeztek kisajátítási eljárást.

A minisztériumhoz még nem érkezett meg az V. kerületi önkormányzat levele, amelyben Rogán Antal több mint tizenhárom milliárd forintot követel a minisztériumtól - jelentette ki Bocskai István.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×