Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Fabatkát sem ér a véradók vizitdíjmentessége?

A törvény által biztosított lehetőség ellenére sem mentesülnek a vizitdíj és a kórházi napidíj megfizetése alól azok, akik harmincszor, vagy annál többször adtak vért. Az ehhez szükséges igazolások ugyanis nincsenek meg az Országos Vérellátó Szolgálatnál - állítja a Magyar Véradók Szövetségének elnöke.

Balla Tibor már a vizitdíjról szóló törvény kihirdetése előtt is kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a jogszabályt, majd levélben kérte Sólyom László államfőt arra, hogy ne írja alá a rendelkezést.

Az egyesületi elnök szerint minden véradó életmentő, ezért azt szeretné, ha egyiküknek sem kellene vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetnie.

Balla Tibor elmondta: a jogszabály azoknak ad vizitdíj-mentességet, akik életükben már legalább harmincszor adtak vért. Ez diszkriminatív azokkal szemben, akik például huszonötszörös véradók. A szövetség elnöke szerint ezeket az embereket bünteti a törvény, hiszen ingyenesen életet mentenek, de ha betegek lesznek, akkor fizetniük kell.

Ráadásul, mint mondta, az Országos Vérellátó Szolgálatnak az elmúlt hét évre visszamenőleg vannak adatai, így akik korábban kezdték a váradást, azok nem kaphatnak erről igazolást.

Balla Tibor például 1958-tól 1996-ig adott vért, akkor azonban kiderült róla, hogy cukorbeteg. Majdnem száznyolcvanszoros véradó, erről azonban nem kaphat igazolást, így mentességet sem a vizitdíj fizetése alól.
1983 előttről nincs adat?

Az igénylők kilencven százalékánál gond nélkül kiadható a vizitdíj és a kórházi napidíj megfizetése alóli mentességet biztosító igazolás - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat.

A szervezet közleményéből kiderül, hogy azok a sokszoros véradók, akik 1983 előtt adtak vért, és nem őrizték meg az erről szóló papírjaikat, valóban hiányozhatnak az adatbázisból.

Hétfő óta több ezer igazolást adott ki az Országos Vérellátó Szolgálat minden probléma nélkül - olvasható a szolgálat közleményében.

A véradók elektronikus adatbázisának felépítése 1986-ban kezdődött és folyamatosan bővült. Ezt megelőzően papíron dokumentálták a véradókat.

Az 1998-ban hatályba lépett egészségügyi adatvédelmi törvény 30 éves adatmegőrzési időt ír elő, ennél korábban jogszabály erről nem rendelkezett.

Az addig hatályos módszertani levél 3 év utáni selejtezést írt elő a donorkartonokra.

A vizitdíj és a kórházi napidíj alóli mentességre jogosító igazolásokkal kapcsolatban most akkor lehet gond, ha a véradó a hatályos jogszabályban rögzített adatmegőrzési határidő előtti véradásai alapján jogosult a mentességre, és nem rendelkezik semmilyen dokumentummal, amely igazolja a véradásait.

Az igazolásokat az Országos Vérellátó Szolgálat regionális vérellátó központjai és területi vérellátói, valamint a kórházak transzfúziós osztályai adják ki.

A közlemény szerint megkönnyíti az igazolások kiadását, ha a véradók az igényléskor magukkal viszik a véradó igazolványukat, illetve véradásaikra vonatkozó egyéb irataikat.

Az Országos Vérellátó Szolgálat eddig nem tapasztalta, hogy a jogszabályváltozás csökkentette volna a véradási aktivitást.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×