Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Ön tudja, mit kezdene majd kétmilliárddal? - Hiller István igen

Hiller István oktatási és kulturális miniszter idén 1,9 milliárd forint elosztásáról dönthet saját maga. A Nemzeti és Kulturális Alap elnöke az InfoRádiónak elmondta: a miniszteri keret felét nagy rendezvényekre fordítják. Ugyanakkor ebből a forrásból kapott 5 millió forintot például a Hócipő című szatirikus lap is.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke felidézte, hogy az alap létrehozásakor (1993) csak egy kisebb keret felett rendelkezett a miniszter, ami a rendkívüli helyzetek kezelését szolgálta.

Ez az összeg 1998-tól nőtt meg jelentősen, akkor az NKA a fenntartási költségekkel csökkentett bevételeinek 50 százalékában határozták meg a miniszteri keret nagyságát, ez 2002-től 25 százalék - tette hozzá Harsányi László.

Az NKA elnöke közölte: az alap idénre tervezett bevétele 8,5 milliárd forint, a miniszteri keret összege pedig mintegy 1,9 milliárd forint.

Ennek elköltéséről a miniszter dönthet, a pénz felhasználása egyébként nyomon követhető a Nemzeti Kulturális Alap honlapján - hangsúlyozta Harsányi László, hozzátéve: a pénz nagyjából felét olyan nagy rendezvények támogatására fordítják, mint például a Budapesti Tavaszi Fesztivál.

Az NKA elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a miniszteri keretből 2006-ban ötmillió forintot kapott a Hócipő című szatirikus lap.

Ez a miniszter döntése, amelynek meghozatalakor a minisztériumi apparátus szakvéleményére támaszkodik - fűzte hozzá Harsányi László.

A Nemzeti Kulturális Alap elnöke kifejtette: a miniszteri keretbe tartozó összegre lehet pályázni, lehet kérvényeket is írni. A miniszter létrehozhat speciális kuratóriumot is, amelyre átruházhatja a döntést, ilyen például a Katona József produkciós pályázat.

A Nemzeti Kulturális Alap működéséről további részleteket olvashat az Index oldalán. Az InfoRádió miniszteri keretekről készített összeállítását ide kattintva olvashatja el.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×