Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Somody keveri a lapokat a háttérben?

Az elmúlt időszak személyi és szakmai változtatásai az egészségügyben, sorban igazolják azt a feltételezést, hogy a kormányzat erőteljesen ad Somody Imre üzletember szavára. A koalíciós pártok egészségbiztosító pénztárak regionális felosztásáról elfogadott múlt hét végi javaslatáról a Plusssz pezsgőtablettákból meggazdagodott vállalkozó már egy hónappal ezelőtt beszélt az InfoRádióban.

Somody Imre június elsején azt mondta az InfoRádiónak, hogy ha rajta múlna, akkor az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat szét szedné hét regionális egészségbiztosítóra, és a hét régióban engedélyezné hét versenyző szereplő működését.

Az üzletember szerint a hét regionális egészségbiztosító maradhat állami kézben, vagy privatizálni lehetne, a kormány szándékától függően.

Az üzletember hangsúlyozta: hatalmas pénzt kell befektetni, emberek ezreit kell alkalmazni ahhoz, hogy egy régióban meg lehessen szerezni a piac 20-25 százalékát. Somody Imre úgy vélte: ebbe csak akkor vág bele egy cég, ha később megnyílik az országos piac is.

Ezután három-öt évvel lehet azt mondani, hogy megnyílhat az országos piac a regionális versenyzők előtt.

A kormány jelenlegi elképzelései alapján az egységes társadalombiztosítási keret fenntartása mellett jönnének létre versengő egészségbiztosítási pénztárak, ezekben kisebbségi részben, legfeljebb 49 százalékban megjelenne a magántőke.

Várhatóan 5-7 egészségbiztosítási pénztár alakulhat meg, és 6-12 hónapos átmeneti időszakban tehetnek ajánlatot valamennyi biztosítottnak, vagyis ebben az időszakban versenghetnének a betegekért.

Ezt követően, egy-egy pénztárt, egy-egy a későbbiekben meghatározandó, pontos lehatárolású régióhoz rendelnének. Azok, akik nem választottak biztosítót, automatikusan a régiójukban működő pénztárhoz kerülnének.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×