Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Horn Gábor: A nyugdíjkorhatár módosítása elkerülhetetlen

Nem tartalmaz konkrétumokat a nyugdíjkorhatár kérdésében a két kormánypárt vasárnapi kompromisszumos megállapodása, azok kidolgozása ugyanis szakmai, nem pedig politikai feladat - mondta az SZDSZ ügyvivője. Horn Gábor hozzátette: az MSZP és az SZDSZ abban egyezett meg, hogy a fenntarthatóság érdekében változtatni kell.

A várható átlagos élettartam növekedésével együtt fokozatosan és lassan emelni kell a nyugdíjkorhatárt, ennek mértékéről azonban nem a politikának, hanem a szakmának, az érintett szervezeteknek kell határozniuk - mondta az InfoRádiónak a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője.

Horn Gábor hozzátette: a koalíciós pártok arról állapodtak meg, hogy felvállalják az elkerülhetetlen lépéseket, egyelőre azonban nem határozták meg, hogy mikortól és hány évre emelik a nyugdíjkorhatárt.

Bár a születéskor várható élettartam a magyarok körében még mindig 5-6 évvel rövidebb, mint az Európai Unióban, a hátrány a remények szerint tíz éven belül ledolgozható, ennek következtében a társadalom jelentős öregedésnek indul - közölte a liberális politikus.

Az ellátórendszer - a kormánypártok számításai szerint - 2013 körül működésképtelenné tehetné az egész nyugdíjrendszert, így a korhatár módosítása elkerülhetetlen - mondta Horn Gábor.

Egységesen kell kezelni

A nyugdíjkérdést nem lehet önmagában kezelni, összefügg a népegészségüggyel és a foglalkoztatás kérdéseivel is - jelentette ki a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője.

Az egészségügyi reform meghatározó jelentőségű lépése a jelenleginél jobb, az egészséges életmódot és a prevenciót szolgáló egészségügyi rendszer létrehozása, a foglalkoztatáspolitikában pedig azt kell megfontolni, hogy mit lehet, és mit kell tenni azért, hogy legyen elég munkahely Magyarországon.

A koalíciós pártok által elfogadott megállapodás mindkét kérdésben konkrét, részletes javaslatokat tartalmaz - fűzte hozzá Horn Gábor.

A szabad demokrata politikus szerint a törvény már a jövő évben születik a kérdésről, amely azonban csak 10-15 év múlva lép életbe.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×