Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

SZDSZ: ne kapjon kitüntetést Horn Gyula!

Az SZDSZ nem támogatja Horn Gyula állami kitüntetését - közölte Horn Gábor ügyvivő.

A politikus elmondta: a liberálisok következetesen képviselt álláspontja, hogy aktív politikus ne kapjon állami kitüntetést.

"Nagyon rossz gyakorlatnak tartanám, hogy ha elkezdenék az aktuális kormánypártok a saját gyakorló politikusaikat kitüntetni" - jegyezte meg.

Hozzátette: erre hivatkozva, a kitüntetéseket előkészítő bizottság keddi ülésén azt fogja javasolni, hogy ne támogassák a volt miniszterelnök kitüntetését.

Az SZDSZ ügyvivője nem kívánta kommentálni, hogy Sólyom László köztársasági elnök aggályosnak tartja Horn Gyula kitüntetését 1956-os tevékenysége miatt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök június 21-én levélben javasolta az államfőnek Horn Gyula kitüntetését 75. születésnapja alkalmából, külügyminiszterként és miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.

Wéber Ferenc, Sólyom László sajtófőnöke közölte: az államfő Horn Gyula kitüntetésének ügyében megvárja az Alkotmánybíróságnak a kitüntetésekre vonatkozó alkotmányértelmezését.

A köztársasági elnök 2006. március 13-án fordult alkotmányértelmezési indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a kormány, illetve a miniszterelnök által javasolt állami kitüntetésekkel kapcsolatban. Az ügyben döntés a jövő héten várható.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×