Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A Nemzeti Nyomozó Iroda átvette a megvert újságíró ügyét

A Nemzeti Nyomozó Iroda átvette a nyomozást Kármán Irén támadása ügyében, értesült az InfoRádió. A megvert újságírót vasárnap már kihallgatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Bencze József országos rendőrfőkapitány döntött úgy, hogy a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vegye át - erősítette meg az MTI-nek a BRFK sajtóügyeletese, aki elmondta, hogy az újságírót három órán keresztül hallgatták ki.

Unger Pál elmondta, hogy minden anyagot átadtak az NNI-nek. A bejelentés óta folyamatosan zajlott az adatok gyűjtése. Ez kiterjedt az olajszőkítési ügyekben is nyomozó újságírót ért korábbi fenyegetésre és bűncselekményre is, mert ezek az adatok is gazdagíthatják az anyagot.

Unger Pál ezt annak kapcsán mondta el, hogy a sajtóban megjelent információk szerint az újságírót korábban életveszélyesen megfenyegették, tavaly novemberben pedig feltörték az autóját, és kilopták belőle azt a táskát, amely egyebek mellett Sándor István, a "Papa" peres anyagait tartalmazta. (A rendőrség a táska ellopását annak idején egyszerű autófeltörésnek minősítette.)

Brutálisan megverték

Az olajszőkítési ügyekben is nyomozó Kármán Irént péntek éjjel Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba. Brutálisan megverték, majd összekötözve a lágymányosi Duna-parton hagyták, ahol egy horgász talált rá.

Az újságírót szombatra virradóra életveszélyes állapotban szállították a Szent János Kórház baleseti sebészetének intenzív osztályára, ahol azonnali életmentő műtétet hajtottak rajta végre, hogy elállítsák belső vérzését.

Hetekig marad kórházban

A beteg állapotát stabilizálták, de valószínűleg még hetekig kórházi ápolásra szorul - mondta az MTI-nek Nyulasi Tibor, a Szent János Kórház orvos igazgatója vasárnap.

A Fidesz azonnali, független, pártatlan és minden részletre kiterjedő vizsgálatot követel Kármán Irén újságíró megverésével kapcsolatban - mondta a párt szóvivője vasárnap, Budapesten.

Szijjártó Péter szerint annak ismeretében, hogy - az újságírónő blog-bejegyzése szerint - a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) követte Kármán Irén minden mozgását, felmerül a kérdés: megelőzhető lett volna-e a támadás?Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kérte Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy közvetlenül és személyesen kísérje figyelemmel a megvert újságíró ügyét - mondta újságíróknak vasárnap Daróczi Dávid.

A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy Gyurcsány Ferenc - aki a történtekkel kapcsolatosan megdöbbenésének adott hangot - mindenkit arra kér: hagyják, hogy a független igazságszolgáltatás tegye a dolgát.

A Fidesz vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra úgy reagált: nyitott kapukat döngetnek, amikor független vizsgálatot kérnek, hiszen a Magyar Köztársaság illetékes szervei már megtették a szükséges lépéseket; az érintett társszervezetek minden segítséget megadnak a rendőrségnek.

Mint mondta, a Nemzetbiztonsági Hivatal esetében ez azt jelenti, hogy a hivatal adatokat gyűjt, amelyeket átadnak a rendőrségnek, ha azokra szükségük van.

A szóvivő szerint az ügy minden részletét fel kell térképezni, így az NBH szerepét is vizsgálni kell.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×