Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Az állam nem ismerheti el a pufajkás örökséget"

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerint Horn Gyula most is törvényesnek tartja 1956-os szerepvállalását, ezért aggályos, hogy állami kitüntetést kapjon. Kumin Ferenc az InfoRádiónak azt mondta: az állam nem ismerheti el az 50 évvel ezelőtt történt antidemokratikus cselekedetek örökségét. A miniszterelnök kabinetfőnöke szerint Horn Gyula külügyminiszteri és kormányfői tevékenységét kell mérlegre tenni.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője felidézte, hogy 1956-os szerepvállalásával kapcsolatban Horn Gyula egy közelmúltban megjelent interjúban megerősítette: "pufajkásként a törvényes rendet védte".

Mindenkinek van szerepe a múltban, és erre sokféleképpen tekinthet vissza, de ez egy elég egyértelmű meghatározása annak, amit Horn Gyula saját magára nézve ebben a tekintetben vall - fogalmazott Kumin Ferenc.

A főosztályvezető kiemelte, hogy amikor egy állami, ráadásul a legmagasabb kitüntetés adományozásáról van szó, figyelembe kell venni a teljes életutat.

Teljesen természetes, hogy Horn Gyulát külföldön számos alkalommal kitüntették, mert a külföld a külügyminiszter, majd később a miniszterelnök Horn Gyulával érintkezett. Amikor azonban Magyarországról beszélünk, akkor a teljes személyiséget és életutat kell tekinteni - hangsúlyozta Kumin Ferenc.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője leszögezte: ha Horn Gyula ma is úgy határozza meg magát, hogy a törvényes rendet védelmezte a pufajkások oldalán, akkor teljesen egyértelmű, hogy ezt a fajta örökséget az állam nem ismerheti el.

Gál J. Zoltán: azt kell nézni, hová tart az ember

A miniszterelnök kabinetfőnöke szerint Gyurcsány Ferenc a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.

Gál J. Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: az elnöki állásfoglalás több szempontból is csalódást keltő, hiszen Európában és a világban Horn Gyula progresszív politikusnak számít.

Egy alkotmánybírósági beadvány nem írja felül a hatályos jogszabályokat, Sólyom Lászlónak tudnia kell, milyen lehetőségei vannak a köztársasági elnöknek ebben a kérdésben - tette hozzá Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke.

Gál J. Zoltán úgy véli: Magyarországnak 2007-ben ideje azzal foglalkoznia, hogy egy korábbi politikusa hova tart, mit tett a rendszerváltozás környékén és utána; azt kell nézni, hogy egy ember hová tart, nem azt, hogy honnan jött.

Ha a miniszterelnök Horn Gyula külügyminiszteri és miniszterelnöki tevékenysége alapján indítványozta a kitüntetést, akkor ezt kell megítélni - tette hozzá.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×