Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Leállhat a vasúti személyszállítás, ha nem szerez engedélyt a MÁV - lapszemle

Veszélybe kerülhet a vasúti személyszállítás Magyarországon, hét munkanap múlva ugyanis lejár a MÁV személyszállítási engedélye, az új leányvállalat, a MÁV Start pedig még be sem adta a vasúti hatóság által kért hiánypótlással a működési engedélyre vonatkozó kérelmét - írja a Magyar Nemzet.

A most készülő új Btk. koncepció kapcsán felvetődött, hogy 14 helyett 12 esztendőnél kellene meghúzni a büntethetőségi határt - írja a Népszabadság. Egy a közelmúltban kibontakozott szakmai vita során ezt elsősorban rendőrök és ügyészek szorgalmazták. A lapnak nyilatkozó Gyurkó Szilvia kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa szerint, amikor gyerekek követnek el súlyosabb bűncselekményt - mint a szomszédasszonyát bosszúból megkéselő tuzséri fiú -, a közvélemény büntethetőséget követel, ám a változást semmi nem indokolja.

Bár a politikai nyilatkozatok szerint már nem üldözik a magyar cégeket Németországban, a tények nem ezt mutatják - írja a Népszabadság. Miközben a bíróságokon sorra elbuknak a SoKo-vádak, még márciusban is adtak ki letartóztatási parancsot magyar cégvezető ellen. Két éve elsőként a lap számolt be a Németországban döntően magyar vállalkozásokat sújtó munkaügyi razziákról. Egyes akciókban a német vámőrség géppisztolyokkal felfegyverzett, fekete csuklyát és golyóálló mellényt viselő kommandósokkal megerősített egységei, a SoKo kommandók csaptak le a kiküldetésben dolgozó magyar építőmunkásokra és hentesekre. A németországi munkaügyi razziák eredményeképpen tucatnyi magyar cég ment csődbe.

Veszélybe kerülhet a vasúti személyszállítás Magyarországon - írja a Magyar Nemzet. Hét munkanap múlva ugyanis lejár a MÁV személyszállítási engedélye, az új leányvállalat, a MÁV Start pedig még be sem adta a vasúti hatóság által kért hiánypótlással a működési engedélyre vonatkozó kérelmét. A vasúti hivatal elnöke szerint, ha nem lesz érvényes engedélye, július 1-je után a MÁV nem szállíthat utast.

Akár 20-30 százalékos területi bérkülönbségek is előfordulnak a nemzetközi áruházláncok hazai boltjaiban egyazon munkakörök esetén - írja a Magyar Nemzet. A munkavállalók hallgatnak, a szakszervezet próbapert fontolgat, a multik a munkaerő-piaci különbségekre és az eltérő megélhetési körülményekre hivatkoznak. A lap szerint a legnagyobb bérkülönbségeket a Tescónál mérték.

Úgy tűnik, nem tudta rendezni likviditási nehézségeit a Viadom - írja az Index. Az útépítéseket magyar mércével mérve feltűnően olcsón vállaló cég ezen a héten beszüntette tevékenységét. A dolgozókat szabadságra küldték, a tulajdonosok nem elérhetők, megkezdődött az irodaház kiürítése. Közben az a pletyka is elterjedt, hogy rálőttek a cég egyik vezetőjére. A társaság ellen már felszámolási eljárást kezdeményeztek. A Viadom részéről senki sem nyilatkozik.A génállományunk tele van inaktív, az örökítési folyamatban nem résztvevő génekkel - írja az Index. Az Encode nevű géntechnológiai projekt - amelyben világszerte nyolcvan kutatólabor munkatársai vesznek részt - az emberi génállomány teljes felderítését tűzte ki célul. Ennek első eredményeit most publikálták a Nature című tudományos lapban. A legfontosabb új felfedezés, hogy a tudósok által eddig DNS-roncsnak nevezett inaktív gének feléleszthetők, és ezzel olyan tulajdonságok hozhatók a felszínre, amik az őskorban élt elődeinkre voltak jellemzők, például a rendkívül érzékeny szaglás. A tanulmány szerint óriási lehetőségek nyílhatnak meg a tudomány előtt az eddig hasztalannak vélt, ősidők óta bennünk szunnyadó génállomány "felébresztésével".

Egyre divatosabb a munkaerő-kölcsönzés - írja a Világgazdaság. Tavaly több mint százezren dolgoztak - 17,2 millió munkanapot - ebben a formában. A legtöbb vállalat a feldolgozóiparban és a kereskedelemben kölcsönöz ideiglenes munkaerőt. Elsősorban a termelés szezonális ingadozása miatt élnek a lehetőséggel a cégek, de az is csábítja őket, hogy mentesülnek a toborzás-kiválasztás és a munkaügyi adminisztráció terheitől. Előfordul az is, hogy a cégek ilyen módon "hosszabbítják" meg a próbaidőt, így több idejük van kipróbálni a munkaerőt.

Ha megszületik a kormányzati döntés, a túlterhelt magyar bíróságok helyett a jövőben közjegyzők kezelhetik a fizetési meghagyásokat - írja a Napi Gazdaság. A procedúra így harmadannyi ideig tartana, mint jelenleg - mondta a lapnak Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara új elnöke. Hozzátette: a közjegyzők vállalkoznának az elmúlt években megszaporodott házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartására is. Ezt indokolja, hogy a hazai szervezetek közül a közjegyzők rendelkeznek a legmodernebb, legbiztonságosabb nyilvántartásokkal.

A magyarok számára Hawaii és Ciprus számít a legvonzóbb és a leginkább kedvelt célpontnak az egzotikusabb ingatlanbefektetések között - írja a Pénzcentrum.hu. Ennek részben az az oka, hogy külföldi ingatlanvásárlások esetében a magyarok kockázattűrő képessége viszonylag alacsony. A portálnak nyilatkozó Kenecsei Lívia, a SunInWest ügyvezető igazgatója elmondta: a cégéhez érkező évi kétszáz komolyabb érdeklődőnek csupán 5 százaléka választ az Egyesült Államokon kívüli célpontot. De a döntésben nem csupán a kockázatviselési hajlam és a jogi biztonság játszik szerepet, hanem a befektetéshez szükséges tőke nagysága is, mivel Hawaii-on és Cipruson magyarországi kisbefektetők is hozzájuthatnak hitelhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×