Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Chikán: A reformok szükségesek, de átgondolatlanok

A kormány kiigazító programjára szükség volt, a kabinet akkor került nehéz helyzetbe, amikor ezt összehangolta az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel és a társadalmi reformcsomaggal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Chikán Attila. Az egyetemi tanár hozzátette: bár a kormány 17 éves tartozását törleszti azzal, hogy elindította a reformfolyamatokat, egyértelműen látszik, hogy azok többnyire átgondolatlanok és nem egy előre meghatározott koncepció mentén haladnak

A kiigazítás megindítása, a konvergenciaprogram meghirdetése szükséges volt a kialakult "kvázi vészhelyzetben", azon azonban lehet vitatkozni, hogy mi a program konkrét tartalma, mennyiben tartalmaz bevételnövelő, és mennyiben kiadáscsökkentő elemeket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója.

Chikán Attila hozzátette: a programot össze kellett kötni az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel, és a társadalmi reformcsomaggal, a kormányzat pedig ezen a ponton került rossz gazdasági helyzetbe annak a rossz gazdaságpolitikának a következtében, amit az előző ciklusban folytattak.

Sok-sok nehézség

"Mint ha úgy kéne autót vezetnünk, hogy egyszerre nyomjuk a féket meg a gázt, a kezünkkel meg a sebváltót piszkáljuk, mert a kuplung nem működik" - érzékeltette a helyzetet a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársa.

Az egyetemi tanár elmondta: a közgazdászok között vita van arról, hogy jót tesz-e egy országnak az ilyen "vérátömlesztés", mint az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében felhasználandó 8 ezer milliárd forint, hiszen az összeget elköltése akár károkat is okozhat: a gazdaság szereplői a versengés helyett az államtól "koldulhatnak".

Chikán Attila szerint a pénzt jól is el lehet költeni, egy országnak pedig ki kell tudni jelölnie azokat a szempontokat, amelyek alapján a fejlesztést végre akarja hajtani.

Kapkodás

A Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója elmondta: a magyar kormány 17 éves tartozását törleszti azzal, hogy elindította a reformfolyamatokat.

Minden reform rombolással kezdődik, hiszen a régi struktúrát le kell bontani, először pedig mindig ráfordítani kell, az eredmények csak ezután válnak láthatóvá - fűzte hozzá az egyetemi tanár, aki szerint azonban egyértelműen látszik, hogy a jelenlegi átalakítási folyamatok többnyire átgondolatlanok, és nem egy előre meghatározott koncepció mentén haladnak.

A Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója elismerte, hogy a reformokat végre kellett hajtani, hogy a konvergenciaprogram megszorításainak legyen értelmük, az átalakítások tartalma és sorrendje azonban szerinte vitatható.

Chikán Attila hozzátette: a Magyarország előtt álló három nagy társadalmi csomagot, a konvergenciaprogramot, az Új Magyarország Fejlesztési Tervet és a reformokat nem lehet egymás nélkül elképzelni, de ezek végrehajtásához társadalmi célrendszer kell, nem elég csupán az oktatás vagy az egészségügy olcsóbbá tételére hivatkozni.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×