Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A parlamenti pártok támogatnák egy Költségvetési Hivatal létrehozását

A pénzügyminiszter szerint szükség van a közpénzügyi felelősségről, az Országgyűlés Költségvetési Hivataláról szóló törvény megalkotására.

Veres János a mai, ötpárti egyeztetés után azt mondta, hogy a koncepciót a parlamenti pártok a további tárgyalásra alkalmasnak találták.

A közlemény szerint a Pénzügyminisztérium továbbra is szükségesnek tartja a középtávú költségvetési tervezés alapvető átalakítását és olyan költségvetési szabályok bevezetését, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a költségvetés stabilitásához.

Gyurcsány Ferenc kormányfő egy áprilisi konferencián vetette fel egy költségvetési hivatal létrehozásának gondolatát, amit Veres János pénzügyminiszter azzal egészített ki, hogy az Egyesült Államokban régóta sikeresen működik egy ilyen intézmény.

Az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának kommunikációs igazgatója, Melissa Merson az InfoRádiónak akkor elmondta: fontos, hogy az intézmény vezetőjét meghatározott időre nevezzék ki, és rendelkezésére bocsássanak minden adatot.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Cikkünk frissül! „A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta korábban Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×