Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.9
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Pokorni közös pontot talált az SZDSZ-szel

Nem kormányátalakítás, hanem "botrányos hatalmi osztozkodás" történt - értékelte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a pénteken bejelentett minisztercseréket.

Az a három ember - Kóka János gazdasági miniszter, Veres János pénzügyminiszter és a kormányfő -, aki az ország jelenlegi állapotáért felelős, a helyén maradt, így érdemi változásról nem lehet beszélni - mondta a párt alelnöke, aki a legbotrányosabbnak Szilvásy György ismételt miniszteri kinevezését tartotta.

Hozzátette, úgy értesült: az SZDSZ sem tartja elfogadhatónak, hogy Szilvásy továbbra is miniszter maradjon, és ő is osztja ezt a véleményt.

"Szilvásy Györgyöt sorozatos botrányai már régóta alkalmatlanná tették szerepének betöltésére" - jelentette ki. Szerinte csupán egy magyarázata lehet az újbóli kinevezésének: a régi, hosszú múltra visszatekintő, baráti, üzlettársi, KISZ-es kapcsolat a miniszterelnökkel.

A Fidesz szerint azonban ez nem lehet elegendő ok arra, hogy a Magyar Köztársaság egyik minisztere legyen Szilvásy György.

"Ha Gyurcsány Ferenc gondoskodni kíván egykori barátjáról, akkor ezt cégeiben tegye, és ne az ország közhivatalaiban" - fogalmazott Pokorni Zoltán.

A Fidesz alelnöke kifogásolta azt is, hogy Horváth Ágnes maradt az egészségügyi tárca élén.

Pokorni Zoltán szerint "a hatalmi osztozkodás" magyarázata az MSZP-n és a koalíción belüli feszültség lehet.

Gyurcsány Ferenc meggyengült és a szocialisták elégedetlenjei igyekeznek szigorúbb felügyelet alá vonni, aminek eszközeként Kiss Péter kancelláriaminiszterré emelését látták jónak - tette hozzá.

Utalt arra is, hogy korábban a kormányfő még azt ígérte: a takarékoskodást a kabinet magán kezdi, kevesebb miniszter és államtitkár lesz.

"Mára jól látszik, ez az ígéret sem teljesült, s pénteken is két újabb miniszteri posztot hozott létre" - tette hozzá.

Az MSZP nem csodálkozik

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint abban nincs semmi meglepő, hogy a "radikális ellenzék" nincs megelégedve a kormány összetételével.

"Az ő listájuk Orbánnal kezdődne és Kövérrel végződne, de erre nem mutatkozott többségi társadalmi igény sem 2002-ben, sem 2006-ban" - mondta.

Az viszont már meglepő, hogy az ellenzéki vágyat, miszerint széthúzás legyen a baloldalon, tényként próbálják beállítani - mondta a szóvivő.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×