Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Rendőr-botrány: kiengedik az erőszakkal vádolt rendőröket?

A főügyészség még nem indítványozta az erőszakolási ügyben előzetes letartóztatásba helyezett rendőrök további fogva tartását, így azok akár egy-két napon belül szabadulhatnak. A főügyészség szóvivője szerint csak hétfőn születik döntés.

Somfai Ágnes az InfoRádiónak elmondta: az ügyészség általános gyakorlata az, hogy az előzetes letartóztatás idejének lejárta előtt legkésőbb öt nappal eljuttatja a fogva tartás meghosszabbításáról szóló indítványát.

Az erőszakolással vádolt rendőrök előzetes letartóztatásának esetleges meghosszabbításáról június 19-én kellene dönteni.

Somfai Ágnes közölte: jó esély van arra, hogy a rendőrök ma vagy holnap szabadulnak.

Döntés csak hétfőn


Hétfőn döntenek a Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőrrel szembeni kényszerintézkedéséről - mondta el az MTI-nek a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Hétfőn még szembesítésre kerül sor, és még pénteken egy igazságügyi számítástechnikai szakvélemény is megérkezik az ügyészségre. Az ügyészek ezeknek az eredményét is figyelembe veszik a kényszerintézkedésről szóló döntés meghozatalakor - tette hozzá Morvai Attila.

A DNS-eredmény már megvan

Az ügyben a nyomozás egy 21 éves lány feljelentése alapján indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.

A lány állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták a három másik rendőr jelenlétében.

A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az állítólagos erőszakolási ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével gyanúsítanak.

A meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoztak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot, ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél rövidebb a szolgálati viszonyuk időtartama.

Az ügyészség már megkapta a DNS-szakértői véleményt.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×