Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.37
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

"Radikális kormányátalakítás történt"

Ágh Attila politológus szerint a kormányfő rájött, hogy legutóbb túl karcsúra szabta saját kormányát, ezért kellett bővíteni a kabinetet két tárcanélküli miniszterrel. A szakértő az InfoRádiónak azt mondta, Lamperth Mónika azért maradhatott a kormányban, mert - bár Gyurcsány Ferencnek korábban tényleg voltak súrlódásai vele - a miniszterelnök ma már jól tud vele együtt dolgozni.

Két vonatkozásban is radikális kormányátalakítás történt - vélte Ágh Attila politológus az InfoRádióban. Egyrészt a kormányfő átalakította a szerkezetet, hiszen Gyurcsány Ferenc hosszú ideig ellenállt annak, hogy Drakovics Tibort és Bajnai Gordont bevigye a kormányba és ezzel a kabinet szerkezetét homogenizálja. Ez most megtörtént.

A politológus szerint ugyanakkor még mindig megoldatlan probléma a kevés vezetői poszt. Ellentmondás volt a kormányfő karcsúbb kormányra irányuló szándéka és a valóságos igények között. Emiatt született egy túl szűk kormányzati struktúra, amit most azért bővített a miniszterelnök, mert rájött arra, hogy ténylegesen több feladat van - mondta Ágh Attila.

Másrészt elég nyilvánvaló volt, hogy Szilvásy György posztja túlterhelt volt és ennek következtében "szűk keresztmetszetek keletkeztek a kormányban". Most ezt a pozíciót nem csak szétválasztotta, hanem nagyon meg is erősítette.

Ágh Attila elmondta: korábban voltak feszültségek Lamperth Mónika és Gyurcsány Ferenc között, amikor még nem ismerték egymást és úgy tűnt, Lampeth Mónika az MSZP nyomására marad a kormányban, de később jól tudtak együttdolgozni. Kiss Péter pedig már korábban is bevált mint kancelláriaminiszter - jelentette ki a politológus.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×