Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.79
bux:
145438.94
2026. november 3. kedd Győző

Elfogyott a pénz, marad a kutyakaka

Három éve indult, mára kifulladt a főváros úgynevezett kutyapotty-kampánya. Az első évben 90, a másodikban 115, a harmadikban pedig 86 millió forintot költöttek el a kulturált ebtartást népszerűsítő programra. Idénre elfogyott a pénz, a főváros egyebek mellett ezen spórolt.

Három évvel ezelőtt indult a budapesti kulturált ebtartást népszerűsítő program.

A főváros az erre a célra megszavazott éves keretből egyrészt a különböző utcai takarítógépek vásárlását és kutyapiszokgyűjtők kihelyezését támogatta, másrészt pedig a célt elősegítő reklámkampányra költötte.

Idén a költségvetés csak néhány millió forintot szán kulturált ebtartásra, az is tavalyi pénzmaradvány.

Ikvai-Szabó Imre gazdasági főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: 2007-re elfogyott a pénz, ezen a területen is spóroltak.

Kommunikáció és takarítás

A fővárosi közgyűlés nemrég tárgyalta az elmúlt három évről szóló összefoglalót. Eszerint 2004-ben 150 millió forintos keretet állapított meg a költségvetés erre a célra.

Az összegből 52 millió forintot egy gyors költségvetési művelettel átcsoportosítottak a Madarász utca gyermekkórház számára, 6 millió forintot pedig kifizettek egy 30 másodperces reklámklip elkészítésére.

A maradék mintegy 90 millió forintot nyolc önkormányzat osztotta el. A kerületek főleg takarítógépek, mosóautók beszerzésére, kutyaürülékgyűjtő edények kihelyezésére fordították a támogatást.

2005-ben 200 millió forintot szavaztak meg a városatyák a kutyapiszok elleni küzdelemre. A keretből 84 millió forintot kapott a McCann-Ericson Reklámügynökség és az ARC Művészeti Kft., hogy médiakampányt indítson a kulturált ebtartás népszerűsítésére.

A fennmaradó 116 millió forint ezúttal tíz kerület között oszlott meg, többségük járdatakarító-gépet, kutyapiszoktartó edényt vett rajta. A józsefvárosi önkormányzat hatmillió forintért itatókat és kutya WC-t is telepített.

Az önkormányzatok jelentése szerint a járdatakarító gépek beváltak, naponta átlagosan 8-10 ezer négyzetméter járdafelületet tisztítottak meg velük. Ugyanakkor sajtóhírek arról szóltak, hogy bizonyos halmazállapotú kutyagumikkal nem boldogultak a korszerű masinák sem.

Félbemaradt

A 2007-es szűk esztendőt előrevetítette a 2006-os keret csökkenése, ekkor 11 önkormányzat és 4 civil szervezet összesen 87 millió forintot költött el kutyapiszok-takarításra.

Abban az évben a legtöbbet - 10 millió forintot - az erzsébetvárosi önkormányzat fordította erre a célra, elindították ugyanis az úgynevezett kutyachip programot, amelynek keretében minden kerületi eb elektronikus azonosítót kapott.

Egyelőre nem tudni, folytatódik-e jövőre az idén megszakadt kutyakaka program, de az biztos, hogy a belső kerületek tisztasága még közel sem teljes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×