Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
326
bux:
144803.39
2026. november 3. kedd Győző

Százával küldik el a tanárokat a nagyvárosokban

Több ezer pedagógust kell elbocsátani még az új tanév kezdete előtt a szeptemberi kötelezőóraszám-emelés miatt. Az InfoRádió által megkeresett önkormányzatok főként nyugdíjazással oldják meg a létszámcsökkentést.

Lényegében nincs olyan magyarországi nagyváros, ahol száznál kevesebb pedagógust bocsátanak el szeptembertől - derül ki az InfoRádió által megkérdezett önkormányzatok nyilatkozataiból.

A közoktatási törvény tavalyi módosítása a jelenlegi húszról kompenzáció nélkül huszonkettőre emeli a tanárok kötelező minimális óraszámát. Az ebből keletkező megemelkedett költségeket viszont a települések nem tudják állni.

Rendszergazdává válhatnak

Békési Elemér, a nyíregyházi oktatási, kulturális és sportiroda vezetője azt mondta: gondot okoz az is, hogy az általános iskolákban egyre kevesebb a gyerek.

"Ahogy mi előzetesen számoltuk, százötven álláshelyet érinthet az óraszámemelés. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi embernek kell elmenni, hiszen valaki nyugdíjba mehet, üres állások lehetnek" - fogalmazott Békési Elemér.

Az oktatási, kulturális és sportiroda vezetője hozzátette: a térségben egyre több a hátrányos helyzetű gyermek, így néhány elbocsátandó tanárt átképeznek majd fejlesztő pedagógusnak, de lehetőség az is, hogy a jó számítógépes tudással rendelkező tanárokat rendszergazdaként foglalkoztassák tovább.

Győrben 10 százalékkal csökkenhet a foglalkoztatott pedagógusok száma. A város polgármesteri hivatala úgy tájékoztatta az InfoRádió, hogy a 2500 tanárból 250-260-at kell elbocsátani.

Iskolát nem zárnak be

Debrecenben sem sokkal jobb a helyzet. Halász D. János alpolgármester azt mondta: náluk is lesznek elbocsátások, 80 százalékban az óraszámemelés, 20 százalékban pedig a csökkenő gyereklétszám miatt.

Jelenleg úgy látszik, hogy 116 pedagógus álláshelye szűnik meg. Természetesen még most is folynak az egyeztetések az intézményekkel, még mindig próbálunk álláshelyeket menteni - hangsúlyozta a politikus.

Halász D. János hozzátette: kuriózum, hogy Debrecenben nem kell egy iskolát sem bezárni.

Bátaszéken könnyebb a helyzet

A kisebb településeken kedvezőbb a helyzet. A Tolna megyei Bátaszéken egy általános iskola és egy gimnázium van. Kemény Lajos, az általános iskola igazgatója szerint az ötvennyolc fős tantestületből senkit nem kell az utcára tenni.

Szerencsések vagyunk, nyugdíjba megy három kolléga, az egyikük félállású. Tehát két és fél álláshellyel úgy csökken a dolgozói létszám, hogy nyugdíjba mennek, és egy kolléganő pedig anyaságira ment, mert már szült - részletezte Kemény Lajos.

Az igazgató hozzátette: van még egy nyugdíjas korú dolgozójuk, így szükség esetén őt is nyugdíjba tudják küldeni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos fordulat az amerikai ingatlanpiacon: bedőlt a giga-felhőkarcoló hitele, bajban a nagybefektetők

Súlyos fordulat az amerikai ingatlanpiacon: bedőlt a giga-felhőkarcoló hitele, bajban a nagybefektetők

A Brookfield ingatlanpiaci óriásvállalat lemond a Los Angeles belvárosában található, 600 millió dolláros költséggel felépített Beaudry luxuslakótoronyról. A fejlesztő alig négy évvel az átadás után inkább átengedi az épületet a hitelezőnek, minthogy a jelenlegi magas kamatkörnyezetben refinanszírozza a projekthez kapcsolódó tetemes adósságot. A lépés jól mutatja a helyi ingatlanpiac elhúzódó válságát, valamint az amerikai kereskedelmiingatlan-szektor egészét sújtó finanszírozási nehézségeket - írja cikkében a Wall Street Journal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×