Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
326
bux:
144803.39
2026. november 3. kedd Győző

Lamperth Mónika "kötözködik"

Belekötött Lamperth Mónika önkormányzati miniszter hat település kiválási kezdeményezésébe - állítja a mátraházi részönkormányzat vezetője.

Krigovszky Sándor szerint a mátraháziak a rendszerváltás után úgy érezték, hogy az anyatelepülés, Gyöngyös elhanyagolja a városrészt.

Úgy gondoltuk, hogy jobban boldogulnánk, ha az itt keletkező erőforrásokat mi oszthatnánk fel - tette hozzá a politikus.

A településen 2005 szeptemberében rendeztek népszavazást, ahol 60 százalékos részvétel mellett a szavazók 62 százaléka a különválás mellett voksolt.

A referendum véleménynyilvánító, nem pedig ügydöntő volt, ezért Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter nem terjesztette elő az államfőnek a kezdeményezést. Ezt azzal indokolta, hogy Mátrafüred mindig is Gyöngyös része volt.

Erről Krigovszky Sándor azt mondta: a település első írásos emléke 1296-ból származik, története nyomon követhető egészen a török hódításig. A török hódoltság után Gyöngyös használja a területet, amelyhez valószínűleg 1853-ban csatolták véglegesen Mátrafüredet.

Ennek azért van jelentősége, mert az önkormányzati törvény szerint az a település kérheti a településegyesítés megszüntetését, amely történelme során már volt önálló.

Vitatható, hogy Mátrafüred és Gyöngyös között történt-e településegyesítés, a miniszter is ebbe kötött bele - jelentette ki a részönkormányzati vezető, hozzátéve: valószínűleg fellebbeznek a határozat ellen.

Az InfoRádió keresi az ügyben a gyöngyösi polgármestert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos fordulat az amerikai ingatlanpiacon: bedőlt a giga-felhőkarcoló hitele, bajban a nagybefektetők

Súlyos fordulat az amerikai ingatlanpiacon: bedőlt a giga-felhőkarcoló hitele, bajban a nagybefektetők

A Brookfield ingatlanpiaci óriásvállalat lemond a Los Angeles belvárosában található, 600 millió dolláros költséggel felépített Beaudry luxuslakótoronyról. A fejlesztő alig négy évvel az átadás után inkább átengedi az épületet a hitelezőnek, minthogy a jelenlegi magas kamatkörnyezetben refinanszírozza a projekthez kapcsolódó tetemes adósságot. A lépés jól mutatja a helyi ingatlanpiac elhúzódó válságát, valamint az amerikai kereskedelmiingatlan-szektor egészét sújtó finanszírozási nehézségeket - írja cikkében a Wall Street Journal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×