Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.03
bux:
144219.11
2026. november 3. kedd Győző

Takács Albert: "Jól szeretnék vezényelni"

Meghallgatta a Parlament alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága Takács Albertet. Az igazságügyi és rendvédelmi miniszter-jelölt a meghallgatáson azt mondta: fontos feladatának tekinti a határőrség és a rendőrség integrációját és nem hagyja, hogy utóbbit politikai nyomás érje.

"Jól szeretnék vezényelni" - fogalmazta meg ars poeticáját az igazságügyi és rendvédelmi miniszter-jelölt a parlament alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága előtt. A meghallgatáson Takács Albert kijelentette: fontos feladatának tekinti a határőrség és a rendőrség integrációját.

A miniszterjelölt közölte: egyeztetéseket kezd a gyülekezési törvény módosításáról, ugyanakkor egy új alkotmányt nem tart időszerűnek.

Takács Albert a rendőrségről szólva elmondta: nem hagyja majd, hogy politikai nyomás érje a testületet, ugyanakkor mindent meg tesz azért, hogy a rendőrök a jelenlegi szabályok szerint mehessenek nyugdíjba.

A Fidesz képviselője, Répássy Róbert a meghallgatás végén kijelentette: az ellenzéki párt nem támogatja Takács Albert kinevezését.

Az SZDSZ javaslata

Korábban az SZDSZ négy pontból álló javaslatcsomagot ajánlott a leendő miniszter figyelmébe.

Gusztos Péter, a liberális párt frakcióvezető-helyettese a parlamentben napirend előtt azt mondta: indítványozták, hogy jöjjön létre önálló rendészeti államtitkári tisztség, emellett több civilt szeretnének a rendőrségen, független, vizsgálati jogkörrel felruházott testületet javasolnak a rendőrséggel kapcsolatos panaszok kivizsgálására, és javasolják, hogy az oktatási és a rendészeti tárca közösen világítsa át a középiskolai rendészeti képzést.

A kormányfő május közepén jelentette be, hogy a rendőrségi botrányok miatt felmentését kérte Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter. Gyurcsány Ferenc a múlt héten közölte: a tisztségre Takács Albertet jelöli, akitől azt várja, hogy védje meg a testületet a politikai támadásoktól, de legyen kétszeresen kemény a rendőri bűnözéssel szemben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×