Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Újabb traffipax-dobozok az M1-es mellett

Újabb sebességmérő kamera tárolására alkalmas dobozokat helyeznek el az M1-es autópálya mellett. Kamera továbbra is csak két dobozban működik majd, ám ezek helyét folyamatosan változtatják a rendőrök.

Az Autópálya Rendőrség parancsnoka az InfoRádióban elmondta: további négy dobozt telepítenek, így Hegyeshalomtól Budapestig körülbelül 20 kilométerenként lesz egy-egy doboz, ezek között cserélgetik a műszereket.

A beruházás rendkívül drága, a legköltségesebb maga a kamera, és most csak a dobozok finanszírozására találtunk forrást, de később szeretnénk több kamerát is üzemeltetni - tette hozzá Óberling József.

A parancsnok kiemelte, hogy jók az eddigi tapasztalatok, az M1-es baleseti statisztikája is azt igazolja, hogy pozitív hatással van a közlekedésbiztonságra a rendszer.

Az autópályán az első négy hónapban 30 százalékkal csökkent a balesetek száma az egy évvel korábbihoz képest - hangsúlyozta Óberling József.

Az Autópálya Rendőrség tárgyal arról, hogy az M5-ös mellé is telepítenek sebességmérő berendezéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×