Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.22
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Döbbenetes képek: kommandósok törtek az anyját túszul ejtő férfira

Kommandósok törték rá az ajtót kedd éjjel egy budapesti férfira, aki túszul ejtette a saját édesanyját, miután a szomszédokat halálosan megfenyegette. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádiónak elmondta, hogy a férfi ellen nem indult eljárás, mert kezelés alatt áll, ezért kórházba szállították.

Kedden este Csepelen egy 50 éves férfi az édesanyja segélykérésére becsengető szomszédokat megfenyegette, hogy megöli őket, majd bezárkózott a lakásba - közölte az InfoRádióval a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kormos Endre elmondta, hogy először a kerületi kapitányság, majd a BRFK akcióosztályának munkatársai érkeztek a helyszínre, ám a férfi semmilyen életjelet nem adott magáról.

Ezt követően a terrorelhárító szolgálat emberei hatoltak be a lakásba a bejárati ajtón és az erkélyen keresztül, és sikerült sértetlenül kihozni mindkét személyt a lakásból - fejtette ki a sajtóügyeletes.

A férfi mentális betegsége miatt orvosi kezelése alatt állt, ezért kórházba szállították - tette hozzá.

Kormos Endre megerősítette az InfoRádió azon információját, miszerint az 50 éves férfi tavaly novemberben hasonlóan cselekedett, és akkor is a terrorelhárító szolgálat emberei hozták ki a lakásból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×