Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
325.08
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Százhetven kórházi dolgozót bocsátanak el Hódmezővásárhelyen

Százhetven kórházi dolgozó elbocsátásáról döntött a hódmezővásárhelyi önkormányzat közgyűlése. A rendkívüli ülésen tizenhét igen, egy nem szavazattal, négy tartózkodás mellett fogadták el az előterjesztést. Az intézményben jelenleg 665-en dolgoznak.

Kallai Árpád, az intézmény főigazgatója elmondta, hogy az elbocsátottak egytizede orvos, 30 százaléka ápoló, 60 százaléka pedig gazdasági, műszaki és egyéb alkalmazott.

Hódmezővásárhely fideszes polgármestere az előterjesztés vitáján azt mondta: a betegellátás finanszírozásának megváltozott szabályai és az április 1-jétől megszüntetett aktív ágyak miatt a 2,5 milliárdos költsévetésű kórház idén 800 millió forinttal kevesebb bevételt ér el a tavalyinál.

Lázár János hozzátette, hogy az elbocsátások nélkül a kórház adósságállománya az év végére - a jelenlegi mintegy 240 millió forintos tartozással együtt - egymilliárd forint fölé nőne.

A polgármester hangsúlyozta: olyan intézménystruktúrát szerentének létrehozni, amely hosszú távon is működőképessé teszi a kórházat, valamint hatékonnyá és színvonalassá a betegellátást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×