Így szállították a letartóztatott rendőröket - képek
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe - közölte a Fővárosi Bíróság.
Elemző: egyre nagyobb a félelem az Európában élő afgánok körében is a kitoloncolástól
Van némi bizonytalanság abban, hogy mit érnek el a Tisza konkrét adómódosítási tervei
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni
Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben bizonytalanság látszik, a tegnapi amerikai esés után ma felemás hangulat volt jellemző az ázsiai piacokon, és Európában sincs határozott irány. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.
Brutális különbségek a balatoni strandárak között: kétszer annyit is fizethetsz, ha rossz helyre mész
Összegyűjtöttük egy helyen a balatoni strandok nyitását, jegyárait és a legfontosabb tudnivalókat.
Trump claims King 'agrees' Iran shouldn't have nuclear weapon in White House banquet speech
In response, Buckingham Palace tells the BBC the King is "naturally mindful" of the UK government's "well-known position" on preventing nuclear proliferation.






