Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
315.2
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

A Fidesz is kivizsgálná a parkolási visszásságokat

Csatlakozik a Fidesz ahhoz az MDF-es kezdeményezéshez, hogy hozzanak létre parlamenti vizsgálóbizottságot a Centrum Parkoló Kft. ügyében. Ezt a Magyar Demokrata Fórum elnöke közölte a legkisebb ellenzéki párt országgyűlési frakciójának és országos elnökségének háromnapos hajdúszoboszlói kihelyezett ülése után.

Dávid Ibolya azt mondta: így már jó esély van arra, hogy megalakul a testület, amely a Figyelő című hetilap írása alapján végezne vizsgálatot.

A parlamenti bizottság felállítását a múlt héten kezdeményezte az MDF elnöke, miután az újságban hét fővárosi kerület MSZP-s és fideszes vezetése, valamint a Centrum parkoló Kft. közötti gazdasági, személyes és politikai összefonódásról írtak tényfeltáró riportot.

A parkolási társaság visszautasította a Figyelőben megjelent cikk megállapításait.

Címlapról ajánljuk

Több ezer hősi halottat exhumáltak Magyarországon

A 2010-es évek eleje óta mintegy 2400 második világháborúban hősi halált halt katona, közöttük több mint 1500 magyar honvéd exhumálása történt meg Magyarországon. Továbbá 2024-ben egy olyan közös német-magyar tömegsírt is feltártak Baján, amelyben 1089 katona volt eltemetve – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM).
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Az NVVH elnöke, Unger Anna az elnökhelyettesi pozíciók mielőbbi betöltését nevezte elsődleges feladatának, míg Magyar Péter miniszterelnök közölte, hogy nem kívánnak minden vezetői kinevezést társadalmi szavazásra bocsátani. A kormány több fronton is lépéseket tett: mindössze 17 nap alatt elkészült a dunai fenékküszöb első üteme a paksi atomerőmű működésének biztosítására. Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása, mintegy 100 milliárd forint értékű vagyon visszakerülésével. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkokkal fenyeget, ha nem rendezik az oktatást segítő dolgozók bérét, miközben a megígért 25 százalékos emelésről még nem született konkrét döntés. A szociális tűzifakeret megduplázása és a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentése is a kormány intézkedései között szerepel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×