Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.11
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Tönkretesz több települést az útdíj?

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium lehetővé teszi, hogy a pest megyei önkormányzati vezetők megismerjék az áprilisi útdíjfizetés bevezetését előkészítő hatástanulmányokat, a szó szoros értelmében "súlyos" problémát okoz ugyanis az érintett településeknek, hogy a 12 tonnánál nehezebb járművek az országos főúthálózat 42 szakaszát kizárólag matricával vehetik igénybe, az autóutakon pedig már 3,5 tonna felett is útdíjat kell fizetni, így a teherautók a fizetést elkerülendő a kistelepüléseken hajtanak keresztül.

Pest megyében három úton vezették be a díjfizetési kötelezettséget. A legsúlyosabb problémát a 2A jelű út fizetőssé tétele jelenti, hiszen emiatt nagyon sokan kerülnek a Duna partján a Dunakeszi-Göd-Sződliget-Vác útvonalon - mondta az InfoRádiónak a Pest megyei Közgyűlés közlekedési tanácsnoka.

Csenger-Zalán Zsolt hozzátette: a helyi önkormányzati képviselőktől és lakosoktól sok jelzés érkezik arról, hogy elviselhetetlenül megnőtt a teherautóforgalom.

Megvan az engedély

A Pest megyei Közgyűlés tagjai már az útdíj bevezetése előtt kérték a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól, hogy betekinthessenek az előzetes hatástanulmányokba. A tárca ezt május első napjaiban engedélyezte - közölte a közgyűlés közlekedési tanácsnoka.

"Bár a GKM széles társadalmi egyeztetésekről beszélt, tudomásom szerint egyetlenegy megyei önkormányzatot nem kerestek meg ebben az ügyben. Egy biztos: a Pest megyei önkormányzatot nem" - jelentette ki Csenger-Zalán Zsolt.

Pénzért nem kerülnek

A szakértő szerint a súlykorlátozó táblák elhelyezése a települések határában nem tökéletes megoldás, mert azok kihelyezésének is vannak szabályai, a lépést meg kell indokolni, és valahol biztosítani kell a járművek elhaladását.

A 2A jelű út elkerülő szakasznak készült, fizetőssé tételével azonban éppen ez a funkciója szűnt meg - mondta a Pest megyei Közgyűlés közlekedési tanácsnoka

Csenger-Zalán Zsolt közölte: több más megyében is gondot okoz az útdíj bevezetése, de egyelőre minden közgyűlésnek a saját ügyéért kell harcolnia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×