Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
314.3
bux:
150731.91
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

A tavalyi esőzés miatt késik a 37-es főút bővítése

Nem készült el határidőre a 37-es főút Felsőzsolca és Gesztely közötti nyolc és fél kilométeres szakaszának négysávosítása. Tóth Tibor, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a Swietelsky Kft. és a Strabag konzorciuma által elvégzendő, hatmilliárd forintos beruházás a tavalyi esőzés miatt csúszik. Az új határidő július 31. - tette hozzá.

Áprilisra kellett volna elkészülni a 37-es főút Felsőzsolca és Gesztely közötti nyolc és fél kilométeres szakaszának négysávosításával, de ezt a határidőt a kivitelező kérésére július 31-re módosították - mondta az InfoRádiónak az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság szóvivője, hozzátéve: elképzelhető, hogy korábban sikerül átadni az útszakaszt.

Tóth Tibor a csúszás okaként a tavaly május végén és június első hetében nagy mennyiségben hullott csapadékot nevezte meg, amely miatt az építkezést akkor le is kellett állítani.

A szóvivő hozzátette: a Hernád áradása miatt a katasztrófavédelem a közúti forgalmat az építés alatt álló útra terelte, és ez is akadályozta a kivitelezést.

Az árhullám miatt az építkezés területén jelentősen megemelkedett talajvíz szintje, és meg kellett várni, amíg ez visszahúzódott - közölte Tóth Tibor.

A témával részletesen foglalkozik az InfoRádió Fórum című műsora is csütörtökön este nyolc órától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mindenhol küzdenek az egészségügyi rendszerek jobbá és fenntarthatóbbá tétele érdekében, és idehaza az új Egészségügyi Minisztérium felállításával új korszak kezdődött. De vajon milyen út áll az egészségpolitika előtt, milyen releváns rendszerek, mert az biztos, hogy tökéletes út nem létezik és több irány lehetséges. Ebben hozunk a 10. Private Health Forumon, szeptember 10-én releváns példát, valamint szakmailag rendkívül előremutató beszélgetéseket. Tartsanak velünk 2026. szeptember 10-én a budapesti Marriott Hotelbe, és regisztráljanak az egészségügyi ágazat egyik legfontosabb eseményére, ahol a Private Health Forum 2026 keretében közösen térképezzük fel a magyar egészségügy jelenlegi kihívásait és jövőbeli lehetőségeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×