Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Nem vonzó a budapesti főépítészi poszt

Az InfoRádió értesülései szerint eredményesen, de sikertelenül zárult a budapesti főépítészi poszt betöltésére kiírt pályázat. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádióban elmondta: kevesen jelentkeztek a posztra.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádióban elmondta: a pályázat eredményes, ám sikertelen volt. A politikus ezt azzal indokolta, hogy kevesen jelentkeztek a posztra.

"Ezen belül a legjobb programmal Beleznay Éva jelenlegi megbízott főépítész állt elő" - jelentette ki Ikvai-Szabó Imre.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem véglegesítették a megbízott főépítészt, a főpolgármester-helyettes azzal indokolt, hogy túl kevesen jelentkeztek, így Demszky Gábor úgy döntött: nem nevez ki főépítészt.

A főpolgármesteri hivatal főépítészi irodáját az eredménytelen pályázat nyomán továbbra is Beleznay Éva megbízott főépítész vezeti.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a főváros vezetése ebben a ciklusban még tervezi egy pályázat kiírását, ám ennek időpontja egyelőre nem ismert.

A fővárosnak tavaly szeptember óta nincs hivatalos főépítésze, amikor Schneller István lemondott a posztról.

A volt főépítész az InfoRádiónak akkor úgy nyilatkozott, hogy megunta a szélmalomharcot a különbözo ingatlanokért küzdő lobbikkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×