Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Ady, Kosztolányi és Csokonai az idei érettségin

Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Csokonai Vitéz Mihály és Krúdy Gyula volt az idei magyar írásbeli érettségi fő témája. Több mint 96 ezer középiskolás vizsgázott közép- és emelt szinten. Az InfoRádió által megkérdezett pedagógus szerint a feladatok nem voltak nehezebbek, mint tavaly.

Heltai András egyik írását kellett több szempontból elemeznie 92 ezer középszinten érettségiző diáknak a magyar írásbeli érettségi vizsgán.

A szövegértés során a címet, az alcímeket kellett vizsgálni, de a kreativitást lemérendő, reklámot és ajánlót is kellett írniuk a szöveghez - tájékoztatta az InfoRádiót a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgató-helyettese.

Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet elmondta: a középszintű vizsga másik része, a szövegalkotási feladat is illeszkedett a tananyaghoz. A diákok három feladat közül választhattak. Az első: Végleg kiszorítják-e az elektronikus adathordozók a könyveket?

A diákok választhattak műelemzést is, idén Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok című novellája volt a feladat, vagy végezhettek egy összehasonlító műelemzést is. Ennek során Csokonai egy nem tanított versét, az Eleven Rózsához című költeményét hasonlíthatták össze Ady Endre: Meg akarlak tartani című versével.

Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet hozzátette: emelt szinten Kosztolányi Dezső: Marcus Aureliushoz című verséhez kapcsolódó nyelvi feladatsort kellett megoldaniuk az érettségizőknek, majd három fogalmazást kellett megírniuk.

Krúdy Gyula egyik elbeszélésében a humor és az elégikus hangvétel kapcsolatát kellett elemezni, véleményt kellett írniuk a történetírás és a szépirodalom különbségeiről, harmadikként pedig a lakóhelyük utcaképét és az ott megjelenő feliratokat vizsgálhatták a diákok, mintha azt egy magyar nyelvvel foglalkozó közérdekű internetes honlap olvasói rovatába írták volna.

A pedagógus szerint a feladatok nem voltak nehezebbek, mint tavaly. Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet az InfoRádió kérdésére azt mondta: a gyerekeknek nem okoz gondot az átállás az újfajta érettségire.

A diákok 125 ezer vizsgára jelentkeztek idén, ebből - a tavalyi 46 ezer után - csak 28 ezer az emelt szintű vizsgák száma.

A pedagógus szerint ennek az az oka, hogy a diákok rájöttek, nem feltétlenül kell emelt szintű érettségi, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba, valamint szerepet játszhat az is, hogy a diákok jóval nehezebbnek találják a feladatokat, mint a középszintű vizsgán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×