Infostart.hu
eur:
355.33
usd:
312.29
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

A Legfőbb Ügyészségnél támadja a kormányzati negyedet a Fidesz

A Legfőbb Ügyészséghez fordult a kormányzati negyed ügyében a Fidesz. Az MSZP szóvivője szerint jó, hogy a Fidesz már nem támadja azt az elképzelést: legyen új kormányzati negyed.

A Legfőbb Ügyészséghez Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője és Balsai István képviselő juttatott el beadványt.

Cser-Palkovics András közölte: azért éltek a közérdekű bejelentéssel a legfőbb ügyésznél, mert álláspontjuk szerint joggal lehet tartani attól, hogy a közpénzből tervezett és a valós piaci árat jelentősen meghaladó kiadással járó beruházás, illetve az arról szóló döntések megsértik az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás követelményeit.

A politikus hangsúlyozta, hogy a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya alapján a leendő kormányzati negyed 97 ezer négyzetméteres irodaterének megépítése 29 milliárd forintba kerül, ami csaknem 300 ezer forintot jelent négyzetméterenként.

Ehhez jön még egy 68 ezer négyzetméteres mélygarázs, várhatóan 14 milliárd forintért.

Hozzátette: ingatlan-értékbecslők négyzetméterenként maximum 200 ezer forintra teszik az új belvárosi vagy belváros közeli irodatömbök kivitelezési költségét.

A helyettes szóvivő közölte: pártja arra is kíváncsi, hogy miért a miniszterelnök egykori munkatársai és barátai vezetik az állami kormányzati negyed projektjét.

Korábbi értesülések szerint a kabinet ma dönt a kormányzati negyed megvalósításának pénzügyi feltételeiről.

MSZP: alaptalan vádak

Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: jó, hogy a Fidesz már nem támadja azt az elképzelést, hogy legyen új kormányzati negyed.
Most azokkal a nemzetközi szakemberekkel van problémájuk, akik dönteni fognak a projektről - fűzte hozzá.

Mint mondta: az ellenzéki párt azokat a neves szakértőket, külföldi nagyvárosok főépítészeit gyanúsítja, akik dönteni fognak arról, kik és milyen módon építse meg a kormányzati negyedet.

Nyakó István szerint a Fidesz alaptalan vádakkal próbálja meg lejáratni a kormányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×